2024. március 29. - Auguszta

Vagyonrendelet-módosítás a Főgáz eladásáért

Az MSZP-SZDSZ-képviselők szavazataival elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön az önkormányzat vagyonrendeletének módosítását.
2008. október 30. csütörtök 15:14 - Hírextra
A Somlyódy Csaba és Tüttő Kata szocialista képviselők módosító javaslatát - amit szavazás nélkül befogadott az előterjesztést jegyző két főpolgármester-helyettes - a Fidesz-KDNP tagjai a Főgáz-privatizációt előkészítő, elősegítő lépésként értékelték. A szocialisták szerint a gázbeszerzés törvényi liberalizálása után értelmét vesztette a Fővárosi Gázművek gázszolgáltatási közfeladata.

Fónagy János (Fidesz) és Bagdy Gábor (KDNP) felhívta a figyelmet arra, hogy a Főgáz eladása esetén rontaná az eladási árat, ha továbbra is fennmaradna a cég közszolgáltatói besorolása. Fónagy János kitért arra is, hogy a Főgáz eladása ellentétes a nyugat-európai gyakorlattal, ahol a stratégiailag fontos közszolgáltató cégeket közösségi tulajdonban tartják. Az exminiszter szerint a Főgáz-privatizáció kapcsán már messze nem a családi ezüst eladásáról, hanem arról van szó, hogy "már a tetőt is eladják a fejünk fölül". A politikus úgy vélte, hogy a parlament által nemrég széles konszenzussal elfogadott lex Mol törvényhez hasonló eljárásra, a stratégiai vállalatok köztulajdonban tartásáról kellene határozni fővárosi szinten is, ahelyett, hogy ilyen fontos cég eladását szorgalmazzák.

Somlyódy Csaba egyebek közt rámutatott, hogy egy piaci versenyben lévő cég aligha kötelezhető közszolgálatiságra.

Tarlós István Fidesz-frakcióvezető megjegyezte, hogy nem véletlenül került a szocialista módosító indítvány a közgyűlés elé. "Ismerjük már ezeket a módszereket a Fővárosi Közgyűlés működésében" - jegyezte meg. Utalva arra, hogy a fővárosi önkormányzatnak nem az az egyetlen, elsődleges feladata, hogy piaci törekvéseket segítsen kielégíteni. Kijelentette: ha a városvezetés néhány szavazattal eladja novemberben a Főgázt, "akkor olyat vesz a nyakába, amit nem biztos, hogy a nyakába kellene venni".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását