2024. május 6. - Ivett, Frida

Szlovákiába fogták el a rablót

Szlovákiában fogták el a rendőrök azt a szlovák állampolgárságú 38 éves férfit, aki a gyanú szerint a napokban két Nógrád megyei üzletben követett el, illetve kísérelt meg rablást; a magyar hatóság a férfi átadását kezdeményezte - közölte a Nógrád Megyei
2008. október 30. csütörtök 15:36 - Hírextra
Dankóné Nagy Éva közölte: a szlovák és a magyar rendőrség együttműködésével fogták el a 38 éves Fülekkovácson élő férfit, akit a füleki csendőrőrsön állítottak elő és hallgattak ki.
A férfi mindkét bűncselekmény elkövetését beismerte.

A szóvivő elmondta: a Nógrád megyei rendőrség a gyanúsított átadását kezdeményezte, hogy őt a magyar törvények alapján ítélhessék el.

A gyanú szerint a férfi hétfőn egy salgótarjáni gyermekruházati boltban követelte a bevételt fegyver felmutatásával, és elmondása szerint az eladó 10 ezer forintot adott át neki.

Szerdán Ipolytarnócon kísérelt meg hasonló módon rablást, ám miután az eladó kiszaladt az élelmiszerüzletből, és segítségért kiabált, a férfi a bolt előtt álló autójával Szlovákia felé menekült.
Dankóné Nagy Éva hozzátette: a sértettek megfélemlítésére használt eszköz egy játék pisztoly volt, de első ránézésre alkalmas arra, hogy félelmet keltsen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását