2024. május 10. - Ármin, Pálma

Gyurcsány szégyenpadra ültette az országot

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szégyenpadra ültette országot a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kért hitellel, a megszorításokkal pedig "brutális támadást" intéz nyugdíjasok és a közszférában dolgozók ellen - mondta Szijjártó Péter, az ell
2008. október 29. szerda 23:16 - Hírextra
"Gyurcsány Ferenc szégyenpadra ültette Magyarországot, ugyanis Magyarország az egyetlen olyan uniós tagállam, amely arra kényszerül, hogy az IMF-től hitelt vegyen fel" - mondta a szóvivő.
Szerinte nyilvánvaló, hogy a "kormányzati alkalmatlanság, tehetetlenség, pipogyaság" vezetett idáig, miközben minden más európai uniós tagállam megtalálta a megfelelő válaszokat a válságra.

Hozzátette: Gyurcsány Ferenc azt érte el az elmúlt hat év kormányzásával, hogy Ukrajnával, Fehéroroszországgal és Pakisztánnal tartozunk egy kategóriába.

A Fidesz szóvivője szerint ráadásul kétmillió kiszolgáltatott ember közvetlen kárvallottja lesz azoknak a megszorító intézkedéseknek, amelyekről kiderült, hogy nem az IMF erőltette Magyarországra, hanem a kormány saját ötletei.

Gyurcsány Ferenc és kormánya "brutális támadást" intézett nyugdíjasok és a közszolgálatban dolgozók ellen, miközben korábban arról hallottunk, hogy ezek a társadalmi csoportok az MSZP-nek rendkívül erős szövetségesei - mondta.

A szóvivő viszont a Fidesz számára elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány brutális megszorításokkal megint azokkal az emberekkel fizettesse meg a saját alkalmatlansága árát, akik egyáltalán nem tehetnek arról, hogy Magyarország ebbe a helyzetbe jutott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását