2024. május 6. - Ivett, Frida

Az MDF csalódott Gyurcsányban

A Magyar Demokrata Fórum csalódott, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök első mondata a Magyar Televízióban nem a bocsánatkérés volt - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerdán este az MTI-nek.
2008. október 29. szerda 23:45 - Hírextra
Dávid Ibolya kiemelte: a miniszterelnök egy mondatával sem érzékeltette felelősségét arra nézve, hogy ilyen nehéz helyzetbe került az ország.

Az MDF azt javasolja a közszolgálati televíziónak, hogy még egy húszperces rendkívüli televíziós adásban térjenek ki arra, ki volt a felelős a kialakult helyzetért, és a felelősök mikor kérnek bocsánatot, hogy félrevezették az országot - jelentette ki.

Véleménye szerint félrevezették az országot akkor, mikor 2002-ben az MSZP a Fidesszel együtt megszavazta a 100 napos programot, amely, mint mondta, elindította a költségvetést a lejtőn.
Akkor is félrevezették az országot, mikor a hatéves, rossz, elhibázott szocialista-liberális kormányzással még tetézték a bajt, és akkor is, mikor egy elhibázott, cinikus 2006-os ígéretkampányt folytattak, mely köszönő viszonyban sem volt a magyar valósággal - mondta a pártelnök.

Dávid Ibolya hangsúlyozta: pártja köszöni Európának, hogy bizalmat szavazott Magyarországnak. Azért jó Európához tartozni, mert nem bünteti meg az országot a szociális-liberális rossz kormányzás miatt - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását