2024. május 11. - Ferenc

Önkormányzati fellépésre van szükség

A fővárosi önkormányzat vezetésének és az önkormányzat szakbizottságának nagyon komolyan kell vennie az alkotmányosság garanciáját jelképező ombudsmannak azt az álláspontját, amelyben elmarasztalta a BKV ellenőreinek tevékenységét - nyilatkozta Steiner Pá
2008. október 6. hétfő 15:12 - Hírextra
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője elmondta, hogy a városvezetésnek és a szakbizottságnak meg kell tárgyalnia az ombudsman jelzését. Azokban a kérdésekben pedig, amelyekben egyetértenek vele, megfelelő intézkedésre van szükség - jegyezte meg. Hozzátette, hogy az ombudsman ugyanis a BKV-tulajdonos önkormányzat számára is negatív megállapításokat tett.

A frakcióvezető leszögezte, hogy egy jogkövető önkormányzatnak a jogállamiság egyik garanciális elemét megtestesítő hivatal véleményét rendkívül komolyan kell vennie, és erre álláspontot kell kialakítania.

Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa október elsején nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentésében - amit hivatalból, illetve egyéni panaszokra indított - megállapította, hogy a BKV ígéretei és intézkedései ellenére nem szűntek meg az emberi méltóságot sértő inzultusok az ellenőri tevékenység kapcsán. Visszásságokat talált az ombudsman az ellenőrök pótdíjazási gyakorlatában, ami sérti a jogbiztonságot és a tisztességes eljáráshoz való jogot. Az ellenőrök ténykedése kapcsán az ombudsman leszögezte, hogy a jogállamiság elvének érvényesítése érdekében nem támogatja, hogy az ellenőrök igazoltatási jogot kapjanak. A jogállamisággal és a tisztességes eljárás jogával összeegyeztethetetlennek tartja, hogy a BKV a jogszabályban előírt egy év helyett, belső döntéssel, öt évre kiterjesztette a pótdíjak beszedési idejét. A jogbiztonságot sértő hiányosságként állapította meg az ombudsman azt, hogy a BKV-nak nincs törvényben rögzített, jóváhagyott üzletszabályzata, ami egyebek közt a panaszok és a kártérítések rendjét kezelné.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását