2024. március 29. - Auguszta

Kaszinózó szerzetes

Húszezer eurót lopott a kolostorából és játszott el kaszinóban egy szerzetes a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében; tettéért három év szabadságvesztésre ítélte a bíróság.
2008. szeptember 30. kedd 13:39 - Hírextra
A fiatal szerzetes, aki két évet töltött el a kolostorban, az ajtózárak cseréje során másolatot készített a főapát cellájának a kulcsáról. Ennek segítségével idén márciusban belopózott a zárkába és a pénzesdobozból elemelt három borítékot 17 ezer euróval és három ezer eurónak megfelelő más valutával - jelentette kedden az UNIAN hírügynökség.

A pénz megszerzése után a barát azonnal taxit hívott, és a szomszédos Lemberg (Lviv) megyébe távozott. A lopás felfedezésekor a kolostor vezetése értesítette a rendőrséget az esetről, megnevezve a gyanúsítottat is. A már korábban is kihágásokat elkövető szerzetesre néhány nap múlva egy Lemberg megyei szállodában bukkantak a nyomozók. Az ellopott pénzt azonban nem találták meg nála, annak legnagyobb részét ugyanis - mint bevallotta - a szálloda kaszinójában eljátszotta.

A tolvaj barát a tárgyaláson beismerte a tettét, amelyre mentségül azt hozta fel, hogy úgymond így akart bosszút állni az őt rendszeresen "megalázó és elnyomó" főnökein és szerzetestársain. A bíróság ítélete nyomán a kaszinóbarát szerzetes az elkövetkező három évet a zárda cellája helyett börtöncellában lesz kénytelen eltölteni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását