2024. április 16. - Csongor

Már a miniszterelnöknek is van egy Carlája

Mialatt a népszerűségéből jelentősen vesztő Nicolas Sarkozy francia államfő és újdonsült felsége első közös hivatalos útjukon Afrikában tartózkodik, egy Carla Bruniről elnevezett tyúk landolt Francois Fillon kormányfő karjaiban a párizsi Nemzetközi Mezőga
2008. február 29. péntek 19:40 - Hírextra

A francia gazdák és háromezer tenyészállat legjelentősebb, vásárral és kiállítással egybekötött éves találkozójára minden magára valamit adó francia politikus ellátogat. Csütörtökön a népszerűségi listákon az elnöknél jóval előkelőbb helyen szereplő kormányfőn volt a sor.

A Le Monde című francia napilap tudósítása szerint a Fillon választókörzetéből, Sarthe vidékéről származó tenyésztők egyik képviselője egy Carla nevű tyúkkal ajándékozta meg a miniszterelnököt a következő szavak kíséretében: "Azért adtuk neki ezt a nevet, mert ő is szép". A legújabb, Sarkozynéval történt egyértelmű összehasonlítástól kissé zavarba jött Fillon kínos mosollyal vette át az ajándékot.
"De azt nem tudom, hogy tisztán énekel-e" - tette hozzá a tenyésztő Carla Bruni énekesnői karrierjére utalva. "Ha rendesek lesznek vele a Matignonban (a miniszterelnöki hivatalban), még az is lehet, hogy naponta tojik egyet" - fokozta tovább a hangulatot a tenyészet vezetőjének asszisztense.

A miniszterelnököt nagy számban kísérő újságírókat nem annyira a kormány agrárpolitikai tervei, hanem elsősorban az izgatta, hogy mi lesz most Carlával. A problémára egy tudósító rá is kérdezett. "Hát majd magába tömjük!" - válaszolta a kormányfő egyik testőre.

A kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján már sokkal diplomatikusabban fogalmazott: "Ízléstelen ajándék, de majd megpróbálunk tapintatosan bánni vele, rábízva a miniszterelnök gazda barátaira".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását