2024. április 20. - Tivadar

Hetvenötödik születésnapján köszöntötték Fenyvesi Mátét

A válogatott és a Ferencváros hajdani legendás balszélsőjét, Fenyvesi Mátét köszöntötte és ajándékozta meg 75. születésnapja alkalmából Elbert Gábor főtitkár a Magyar Labdarúgó Szövetségben.
2008. szeptember 30. kedd 16:22 - Hírextra
A szövetség honlapja szerint az ünnepelt, akit elkísért a Ferencváros két másik egykori klasszisa, Gyetvai László és Rudas Ferenc is, pályájának kezdetét elevenítette fel, amikor meglehetősen kevés ballábas szélső játszott. Felelevenítette azoknak a fejesgóljainak emlékét is, amelyeknek köszönhetően Vásárvárosok Kupáját nyert klubjával és világbajnoki részvételt harcolt ki a válogatottal.

Fenyvesi Máté 1933. szeptember 19-én született Jánoshalmán. A helyi csapatban kezdett futballozni, majd 1951-ben a Kecskeméti Kinizsi tagja lett, ahonnan két évvel később az akkor Budapesti Kinizsi nevet viselő Ferencváros igazolta le. A zöld-fehérek tagjaként négyszer nyert bajnoki aranyérmet (1963, 1964, 1967, 1968), egyszer Magyar Népköztársasági Kupát (1958) és tagja volt az 1965-ben VVK-győztes gárdának is, a torinói döntőben ő fejelte a győztes gólt a Juventus ellen.

Az egykori remek balszélső a magyar válogatottban 76 alkalommal lépett pályára és nyolc gólt szerzett. Tagja volt az 1958-as és 1962-es világbajnokságon szereplő együttesnek, valamint az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett csapatnak, 1969-ben vonult vissza a labdarúgástól.

A Magyar Labdarúgó Szövetségben a jövőben minden hasonló alkalommal köszöntik majd a sportág kerek évszámú jubileumot ünneplő kiemelkedő egyéniségeit.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását