2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Hatékonyabb törvényt akarnak

Törvény szabályozza a vezető tisztségviselőkkel szemben támasztott összeférhetetlenségi szabályokat, amelyek célja az, hogy hivatali beosztással ne lehessen visszaélni. Mégis igen ritkán derül fény ilyen esetekre. A civilek szerint hatékonyabb önkormányza
2008. szeptember 28. vasárnap 06:44 - Hírextra
Az önkormányzati törvény pontosan szabályozza azokat az eseteket, ahol a polgármesteri megbízatás összeférhetetlen a tisztséget ellátó személy egyéb pozíciójával. Kevéssé közismert, hogy ugyanezen szabályok a főállású alpolgármesterekre is vonatkoznak. Ráadásul a vállalkozások manapság igen széles spektrumából sokszor még az önkormányzati képviselők legtöbbje számára sem egyértelmű, melyekre vonatkoznak az összeférhetetlenségi szabályok és melyekre nem.

Gondoljunk például csak a vízközmű társulásokra. Több mint 40 ilyen társulat van Magyarországon. Ezek közül a Gödöllő-Vác Térségi Környezetvédelmi Beruházó és Szolgáltató Vízgazdálkodási Társulat mintegy hetven települést foglal magába – köztük Gödöt is. A társulat így számos szerződéssel kötődik Gödhöz is, és ezen szerződések alapján több milliós kifizetéseket eszközöl a város a társulat részére.

A Városvédők Egyesülete feltárta, hogy az említett vízgazdálkodási társulat vezető tisztségviselője nem más, mint a gazdasági ügyeket és előterjesztéseket intéző gödi alpolgármester, Szegedi Sándor. A városvédők álláspontja szerint ez összeférhetetlen és Szegedi Sándornak a törvény szerint meg kellett volna szüntetnie az összeférhetetlenséget megválasztása után 30 nappal. Ez azonban 2006 óta nem történt meg.

Ezért a városvédők összeférhetetlenségi indítványt kívántak a képviselő-testület elé terjeszteni. Az érintett vezetőt is magában foglaló többségi frakció azonban obstrukciós eszközzel ellehetetlenítette a helyzet tisztázását; a napirendi ponthoz érve az érintett többségi frakció egyszerűen felállt és hazament. Ennek súlyosságát fokozza, hogy a gödi városvezetés a napirendi pontok előtti hozzászólás lehetőségét is megszűntette. A gödi képviselő-testület korábban is gyakran elhallgattatta a kisebbségi képviselők véleményét ügyrendi javaslatokkal, de a jelen esetben ez már nem volt alkalmazható, mivel ezt a módszert a Közigazgatási Hivatal nemrég jogszabályba ütközőnek nyilvánította.

A civil képviselők a Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Törvényességi Főosztályához fordultak a törvénytelen helyzet megoldása érdekében.

A városvédők megjegyezték: a mostanival együtt 4 összeférhetetlenségi eset is volt az utóbbi 4 évben, de a törvényeket jól ismerő, a törvényességet a testületben képviselő, ámde a testülettől függő jegyző(k) egyszer sem jelezték a törvénytelenséget. Mindannyiszor a civilek hozták nyilvánosságra az eseteket, s tették ezzel lehetővé a törvény érvényre jutását. A civilek szerint olyan törvény kellene, amely védelmet biztosítana a jegyzőknek.
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását