2024. április 16. - Csongor

Cselényi marad az elnök

Elnöki mandátumának jövő februári lejárta után további négy évig irányíthatja a Duna Televíziót Cselényi László - erről pénteken döntött a kisebbik köztelevíziót felügyelő közalapítvány kuratóriuma.
2008. szeptember 26. péntek 18:33 - Hírextra
Résztvevők közlése szerint a hivatalban lévő elnök éppen egy vokssal kapott többet az újrázáshoz szükséges 24-nél, egy szavazat érvénytelen volt, míg nyolcan amellett foglaltak állást, hogy ne hosszabbítsanak.

"Továbbra is minden szalonképes szellemi áramlat felé nyitott marad a Duna Televízió" - nyilatkozta a döntés ismertté válása után az MTI-nek a régi-új elnök.Hozzátette: szabad, eredeti, de mindenképpen független, pártatlan, kiegyensúlyozott működés a cél.

"A Duna Televízió ismert, elismert, jó úton jár" - tette hozzá, megemlítve, hogy a szomszédos országok többségi nemzetei felé nyitva kívánja javítani a magyarság elfogadottságát.
A médiatörvény 1995-ös elfogadása óta Cselényi László az első olyan közrádió- vagy köztévé-elnök, aki lehetőséget kapott az újrázásra.

A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége múlt csütörtökön, harmadik nekifutásra szavazta meg, hogy kezdeményezi az elnöki megbízatás meghosszabbítását. A Fidesz és a KDNP által delegált testületi tagok nem vettek részt a döntéshozatalban, a 12 elnökségi tagból mind a nyolc résztvevő a kezdeményezés mellé állt; a javaslat éppen a médiatörvényben előírt kétharmados támogatást kapta.

Cselényi László -, akinek az elnöki mandátuma 2009 február közepén jár le - június elején nyilatkozott úgy az MTI érdeklődésére, hogy vállalná újabb négy esztendőre a közszolgálati médium vezetését.

Simkó János, a televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöke akkor arról beszélt: szeptemberben születhet döntés arról, hogy kezdeményezik-e Cselényi László megbízatásának meghosszabbítását; a kérdésben lényeges szempont, milyen megoldásokat javasol a menedzsment a televízió megbillent gazdálkodási egyensúlyának helyreállítására. Emlékeztetett arra: a tavalyi évet közel 400 milliós mínusszal zárta a társaság, s az idei üzleti tervben is mintegy 250 milliós deficit szerepel.

A nem sokkal később megjelent hírek szerint összesen félmilliárdos költségcsökkentést, illetve bevételnövelést vár a Duna Televízió menedzsmentjétől a felügyelő közalapítvány kuratóriuma.

A humánerőforrás-gazdálkodásban 300 milliós, a műsorstruktúra átalakításával pedig harmad ekkora megtakarítást várnak; további 30-50 millió forintot kell előteremteni abból, hogy a menedzsment vonzó üzleti ajánlatokat dolgoz ki "magyar többségi tulajdonú és a Kárpát-medencei régióban dinamikusan befektető vállalatok számára", így növelve a reklám- és szponzorbevételeket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását