2024. május 6. - Ivett, Frida

A polgári kormányhoz méltatlan Dávid és Stumpf vitája

Orbán Viktor szerint a polgári kormányhoz méltatlan Dávid Ibolya MDF-elnök, egykori igazságügy-miniszter és Stumpf István, volt kancelláriaminiszter vitája - a Fidesz elnöke erről csütörtökön beszélt az InfoRádióban.
2008. szeptember 18. csütörtök 23:00 - Hírextra
Az 1998 és 2002 közötti kormányt irányító Orbán Viktor egykori minisztereinek azt javasolta, hogy üljenek le megbeszélni a történteket, és csak ezután álljanak ki a nyilvánosság elé.
"Hogy két volt miniszterem a nyilvánosság előtt egymást vádolja, vagy legalábbis az egyik a másikat, a másik meg védekezik, ez lehangoló a számomra" - fogalmazott a politikus, aki szerint a kialakult helyzet és viselkedés méltatlan a volt polgári kormányhoz.

Mint mondta, ha két embernek valami gondja, gyanúja van egymással, akkor - különösen, ha négy éven keresztül egy kormányban szolgáltak - az elvárható lenne tőlük, hogy egymás között rendezzék a dolgot, üljenek le, beszéljék meg és ezután álljanak ki a nyilvánosság elé.

Arra a felvetésre, hogy Dávid Ibolya igazából a Fideszt vádolja, Orbán Viktor azt mondta: az MDF elnöke Stumpf Istvánt fideszesnek bélyegzi, pedig ő annyira tagja a Fidesznek, mint Dávid Ibolya.
A pártelnök arra a kérdésre, hogy a Fidesz Stumpf Istvánhoz hasonlóan tervez-e jogi lépéseket az ügyben, úgy válaszolt: "ha lesz és lehet, akkor persze, ezt a jogászok majd eldöntik".

Orbán Viktor az üggyel kapcsolatban arra figyelmeztetett, egyre erősödik a gyanú, hogy a titkosszolgálatok részt vesznek a politikai események alakításában. Szerinte kínosan ügyelni kell arra, hogy a titkosszolgálatokat távol tartsák a politikai küzdelmektől, mert egyébként könnyen a "politikai banditizmus" felségterületén találjuk magukat.

A pártelnök szerint az ügyben kérdés, hogy ki hallgatott le kit, a nemzetbiztonság hallgatott le vagy sem, ha pedig a magyar állam készítette a felvételt, akkor az hogyan került nyilvánosságra, és államtitoknak minősül-e.

A Fidesz elnöke megismételte korábbi kijelentését, miszerint a Fidesz nem foglalkozik az MDF-fel, a Fidesz számára lényegtelen kérdés, hogy ki az MDF elnöke.

A pártelnök arról is beszélt, hogy ősszel lesz néhány egyértelmű helyzet a parlamentben - a kormányfő Megegyezés című programjáról szóló szavazás, majd az adótörvények és a költségvetés -, amikor "a majomnak bele kell ugrania a vízbe", nem lehet tovább lebegtetni, hogy ki ellenzéki és ki kormánypárti. Szerinte az első ilyen helyzet a parlament feloszlatása volt, ahol - mint mondta - a MDF nem szerepelt rosszul, hiszen ők terjesztették be a javaslatot.

Orbán Viktor ismét kijelentette, hogy a Fidesz készen áll a kormányzásra, akár holnap reggel.
Dávid Ibolya múlt pénteken a Legfőbb Ügyészséghez és a Nemzeti Nyomozó Irodához fordult és soron kívüli vizsgálatot kért, jelezve, hogy egy birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt azóta visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet egy, az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben.

Az MDF elnöke közölte: a hangfelvétel szerint egy T. A. monogramú vállalkozó egy vagyonvédelmi céget azzal bízott meg, hogy gyűjtsenek róla terhelő adatokat, amelyeket a párt elnökválasztási kampányában használnának fel; a párt élén történő váltást S.-ék pénzelik.

A hvg.hu által nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint a T.-vel jelzett férfi Tombor András, Orbán Viktor egykori külpolitikai főtanácsadója, az S. pedig Stumpf István egykori kancelláriaminisztert jelöli. Stumpf István a hétvégén visszautasította, hogy bármi köze lenne az ügyhöz.

A Fővárosi Főügyészség csütörtökön azt közölte az MTI-vel: a hangfelvétel magántitok jogosulatlan megismerése bűntettének megállapítására adhatna alapot, azonban - mivel a hangfelvétel szerint az elkövetés előkészületi szakban maradt, az pedig nem bűncselekmény - a feljelentést elutasította.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását