2020. október 28. - Simon, Szimonetta

TB nélkül siralmas az ellátás

Azok az amerikaiak, akiknek nincs betegségbiztosítása, sokkal rosszabb ellátásban részesülnek, ráadásul a végén lényegesen többet fizetnek, mint a biztosítottak. Egy erre vonatkozó tudományos vizsgálat eredményeit a Health Affairs szakfolyóirat közölte.
2008. szeptember 25. csütörtök 15:04 - Hírextra
Jack Hadley és munkatársai azt tanulmányozták, mennyit kénytelen költeni egészségére az, akinek van betegségbiztosítása, illetve az, aki nem biztosított. Az adatok összesítése azt mutatta, hogy azokra az amerikaiakra, akiknek idén semmiféle biztosítása nincsen, átlagosan 1686 dollárnyi egészségügyi költség jut, míg a magánbiztosítókhoz tartozó polgárokra 3915 dollár.

A kutatók meglepő adatai ezután következnek: akinek nincsen biztosítása, az végül átlagosan ebből az egészségügyi költségből 583 dollárt fizet, ami az összköltség 35 százaléka, míg a szabályosan biztosított emberek által fizetett összeg 681 dollár, ami csak 17 százaléknak felel meg.

"Azok, akik nem biztosítottak, rosszabb ellátást kapnak, ha megbetegszenek, ezzel szemben aránylag nagyobb összeget kell a végén kiadniuk, mint azoknak, akiknek a költségeit a biztosítótársaság állja. A naiv közhittel szemben nincsenek teljes mértékű potyautasok" - mondotta Jack Hadley.

Egy másik, most nyilvánosságra kerülő tanulmány azzal foglalkozott, milyen okai vannak annak a jól mérhető különbségnek, hogy a szegénybiztosításra szorulók vagy a lerobbant lakóterületen élők közül heveny szívinfarktus esetén lényegesen kevesebben kerülnek két órán belül sürgősségi kórházi felvételre, mint a jó biztosítóhoz tartozó, vagy jómódú környéken lakók.

Csaknem hétezer kórházi fölvétel adatait elemezve, a kórház távolságától, az utak minőségétől függetlenül, a csupán szegényeknek járó biztosításra jogosult, illetve elhanyagolt városrészben élők esetében 46 százalékkal nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy késve érkeznek a kórházba, mint azoké, akik érvényes magánbiztosítással rendelkeztek vagy jó helyen laktak.

"A társadalmi-gazdasági elmaradottság, az egészségbiztosításban mutatkozó különbségek kedvezőtlen hatása a sürgősségi kórházi ellátásban is megnyilvánul. Ez azért veszélyes, mert heveny szívinfarktus bekövetkeztekor a késés a beteg életébe kerülhet" - foglalta össze a kutatás eredményét Randi E. Foraker, a munkacsoport vezetője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását