2024. május 9. - Gergely

Megújul a belváros

Kaposvár belvárosának átépítésére jelentős összegű támogatás áll rendelkezésre az elkövetkező két évben; a somogyi megyeszékhely 2,3 milliárd forintot költ az Európai Unió által társfinanszírozott fejlesztésekre - közölte Kaposvár polgármestere kedden az
2008. szeptember 23. kedd 10:24 - Hírextra
Szita Károly hangsúlyozta: a rehabilitáció célja, hogy a városképet leginkább meghatározó belváros méltó arculatot kapjon, hangulatos közösségi terek alakuljanak ki a kaposváriaknak és az idelátogató vendégeknek; a felújított közterületekre növényeket ültetnek, köztéri szobrokat és padokat helyeznek ki.

Azt is számításba vették, hogy a befektetőknek ma már az adókedvezmények, a közműdíjak és egyéb elsődleges szempontok mellett az adott város hangulata, köztereinek arculata is fontos - tette hozzá a polgármester.

Mint arról beszámolt, a felerészben önerőt igénylő beruházás legkésőbb jövő tavasszal kezdődik, a közbeszerzést még az idén szeretné kiírni az önkormányzat.

A támogatás felhasználásáról szólva elmondta: a fejlesztés keretében egy, a főtérről kivezető utcát sétálóutcává alakítanak át, egy másikat díszburkolattal látnak el, két oldalán szökőkútrendszert építenek ki, az utcában álló egykori mozi, majd zeneház modern színpadtechnikával felszerelt kulturális központ lesz. A rehabilitáció részeként a főtérrel határos Kapos Hotel mögött és egy vele szemben, a főtér keleti oldalán lebontott, ám eredeti homlokzattal újjáépülő ház alatt pedig mélygarázst építenek.

Azzal kapcsolatosan, hogy Kaposvár egyike annak a hat megyei jogú városnak - Debrecen, Győr, Nyíregyháza, Sopron és Szombathely mellett -, amelyek a kormány döntése alapján EU-segítséggel megújíthatják a belvárosukat, Szita Károly azt mondta: a regionális fejlesztési tanácsoknál minden megyeszékhely belvárosának rehabilitációjára elkülönített forrás áll rendelkezésre, amelyre alanyi jogon pályázhatnak. Kaposvárnak azért sikerült már az első körben támogatást lehívnia, mert az önkormányzat saját költségén már tavaly elkészíttette a terveket - jegyezte meg.

A polgármester közölte: az említett fejlesztések megvalósításával 2010-ig befejeződnek a belvárosi rehabilitációs munkálatok, amelyekről 1999-ben döntöttek; ezek első lépéseként 2001-ben saját erőből dísztérré alakították át a főteret. Ehhez kapcsolódik az is - tette hozzá -, hogy a regionális tanács 600 millió forint támogatást ad a magántulajdonú Kapos Hotel felújításához, így a főteret övező valamennyi épület megújul, s ezzel a dísztér és az abból kiinduló sétálóutcák hangulatához illő külsőt kap.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását