2024. április 19. - Emma

Eloltották az olimpiai lángot

A Madárfészek Stadionban 90 ezer néző előtt rendezett záró ünnepéllyel szerdán véget ért a pekingi paralimpia.
2008. szeptember 17. szerda 16:06 - Hírextra
A háromórás, a megnyitóhoz képest sokkal oldottabb hangulatú ünnepély a csapatok bevonulásával kezdődött, ezúttal azonban a versenyzők nem országonként, csoportokban, hanem egyszerre, együtt négy irányból érkeztek a játéktérre. Ezt követően az országok zászlói érkeztek meg, a magyarokét Sors Tamás, az egy arany- és két bronzérmet szerző úszó, a csapat Pekingben legeredményesebben szereplő tagja hozta be.

"A levél a jövőbe" címet viselő ünnepi műsornak az volt az üzenete, hogy a testi fogyatékkal élőkre ugyanolyan szép jövő vár, mint ép társaikra. A fellépők többsége a megnyitóhoz hasonlóan hallás- vagy látássérült szereplő volt.

A záróünnepély egyik fénypontja volt, amikor a postások a "felhők fölé is kézbesítettek leveleket".
A műsor után előbb Liu Hszi (Liu Qi) a játékok szervezőbizottságának (BOCOG)elnöke köszönte meg mindenkinek a munkáját, aki részt vett az előkészítésben és hozzájárult az olimpia és a paralimpia lebonyolításához. Ezután Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke mondott köszönetet a házigazdáknak, és Kínának a kifogástalan rendezést.

Az angol himnusz hangjaira felvonták az angol zászlót, majd leengedték a paralimpia lobogóját, amelyet a 2012-ben házigazda London képviseletében Boris Johnson polgármester és Sebastian Coe, a szigetországi játékok szervezőbizottságának (LOCOG) elnöke vett át.

A zászló átadását követően London egy nyolcperces műsorral mutatkozott be, amelyben ép és fogyatékos szereplők közösen táncoltak, előadásuk üzenete pedig az volt, hogy a szigetországban egyforma szeretettel várják az olimpia és a paralimpia résztvevőit.

Ezt követően egy hallássérült kislány énekelt arról, hogy bár most kioltják, ám az emberek szívében, az emlékekben tovább lobog a láng.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását