2024. május 11. - Ferenc

Feljelentés lett belőle

Magántitok jogosulatlan megszerzése miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen Tóth János, az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosának jogi képviselője.
2008. szeptember 16. kedd 09:30 - Hírextra
Futó Barnabás ügyvéd kedden az MTI-nek elmondta: védence szerint nem az UD készítette azt a nemrégiben nyilvánosságra került hangfelvételt, amelyen ő és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója hallható, "tehát valamilyen lehallgatás történhetett".

A feljelentés célja: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vizsgálja meg, hogy ki készíthette az ominózus hangfelvételt, amelyet végül valakik odaadtak Dávid Ibolyának, az MDF elnökének - tette hozzá.
"Az én álláspontom szerint a felvétellel kapcsolatban semmiféle bűncselekmény gyanúja nem merül fel, viszont a jogszabályok szerint, ha szabályosan is vették fel a beszélgetést, ezt törölni kellett volna" - mondta Futó Barnabás.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke pénteken azért fordult a Legfőbb Ügyészséghez és az NNI-hez - soron kívüli vizsgálatot kérve - mert egy birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - aki szombaton visszalépett a párt elnökjelöltségétől - érintett lehet egy, az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. Hétfőn a rendőrség

feljelentés-kiegészítést rendelt el Dávid Ibolya feljelentése
ügyében. A hatóság további adatokat szerez be és 15 napja van
eldönteni, hogy elrendeli-e a nyomozást, fennáll-e bűncselekmény
gyanúja.

Mint az MDF elnöke még pénteken elmondta, a hangfelvétel szerint egy T. A. monogramú vállalkozó egy III/III-as háttérrel is rendelkező vagyonvédelmi céget azzal bízott meg, hogy gyűjtsenek róla terhelő adatokat, amiket a párt elnökválasztási kampányában használnának fel, a megbízás mögött Almássy Kornél áll, a párt élén történő váltást - mint mondta, a hangfelvétel szerint - S.-ék pénzelik.

A hvg.hu által nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint a T.-vel jelzett férfi Tombor András, Orbán Viktor egykori külpolitikai főtanácsadója, az S. pedig Stumpf István egykori kancelláriaminisztert jelöli. A beszélgetés T. J. (Tóth János, az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosa) és egy általa "elnök úrnak" nevezett személy között folyt, szombaton Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója elismerte, hogy vele beszélt a Tóth János. Stumpf István a hétvégén visszautasította, hogy bármi köze lenne az ügyhöz.

A rendőrség magántitok jogosulatlan megismerése miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Az ügy kapcsán ülésezett a Nemzetbiztonsági Kabinet, Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter közleménye szerint egy "titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését".

Horváth József, az UD Zrt. vezetője a nyomozással kapcsolatban kijelentette: valójában nem ő és cége áll a célkeresztben, hanem például a Fidesz, amelynek kormányzása idején nevezték ki a Nemzetbiztonsági Hivatalnál műveleti főigazgató-helyettessé. Innen a kormányváltás után, még 2002-ben küldték nyugdíjba, 42 évesen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását