2024. április 19. - Emma

Ecce homo

Sólyom László köztársasági elnök ma mutatja be adatvédelmi biztosjelöltjét, Jóri András ügyvédet a pártok képviselőinek a Sándor-palotában.
2008. szeptember 16. kedd 07:07 - Hírextra
Jóri András több mint tíz éves szakmai gyakorlattal rendelkezik az adatvédelem terén - mondta az államfő, aki július 25-én nevezte meg jelöltjét.Az államfő hangsúlyozta: Jóri András pártatlansága vitán felül áll, semmiféle politikai elfogultsággal nem lehet vádolni.

Sólyom László közölte: az Országgyűlés még július végén megkapta az összes adatot a jelöltről, az Országgyűlés honlapján fent van Jóri András szakmai életrajza. Hozzátette: a nyáron bőségesen volt idő arra, hogy utánanézzenek a frakciók a jelöltnek.

A parlamenti pártokat Lendvai Ildikó (MSZP), Navracsics Tibor (Fidesz), Hock Zoltán (MDF), Kóka János (SZDSZ), valamint Semjén Zsolt (KDNP) képviselte a Sándor-palotában.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője távozáskor közölte: mind az öt parlamenti párt frakciója meghívja a jelöltet a saját frakcióülésére, hogy személyesen is meghallgassák. A pártok ezután alakítják ki álláspontjukat. Hozzátette: szeptember 29-én szavazhat a Ház a jelöltről.
A július 25-i jelölést megelőzően az elnöki hivatal konzultált adatvédelemmel és információszabadsággal foglalkozó civil szervezetekkel.

Az államfőnek azért kellett újabb jelöltet állítania, mert az adatvédelmi biztosi pozícióra korábban javasolt jelölteket az Országgyűlés már négy alkalommal leszavazta.

A szükséges parlamenti kétharmados többséget tavaly decemberben Péterfalvi Attila, idén február 25-én Zombor Ferenc, áprilisban Tóth Gábor Attila, május végén pedig az újból jelölt Péterfalvi Attila nem kapta meg.

Sólyom László egyik alkalommal sem egyeztetett a jelöltekről a pártokkal.Jóri András 1972-ben született Szegeden. 1997-ben végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, jogi szakvizsgáját 2000-ben tette le. Folyamatban van doktori eljárása a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi karán, 2004-ben szerezte meg a PhD abszolutóriumot a jogi informatikai doktori programban. Az ELTÉ-n 1999-ben rendszerinformatikus felsőfokú szakképesítést szerzett.

A jelölt 2001 óta ügyvédként praktizál, szakterülete az adatvédelmi jog, informatikai jog, gazdasági és társasági jog. Korábban, 1997 és 2000 között az adatvédelmi biztos mellett dolgozott, adatvédelmi szakértőként.

Jóri András 2004 óta szerkeszti az Infokommunikáció és jog című kiadványt. 2005-ben jelent meg adatvédelmi kézikönyve, emellett több adatvédelemmel, tartalomszabályozással és elektronikus információszabadsággal összefüggő könyvfejezet, cikk szerzője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását