2024. május 8. - Mihály

Reneszánsz vasművesség

Másodszor rendezték meg a Fazola Napokat Miskolc-Újmassán; a pénteken kezdődő és vasárnapig tartó rendezvény idén a reneszánsz jegyében zajlott. Vasárnap sem pihentek a Fazola-kohó környékén, ahol a diósgyőri vaskohászat alapítóira, Fazola Henrikre és fiá
2008. szeptember 15. hétfő 06:58 - Hírextra
A II. Fazola Napok programsorozata több helyszínre csalogatta az érdeklődőket és számos érdekes eseményt kínált.

Egyebek mellett rendeztek szakmai konferenciát, látványcsapolást a műemlék nagyolvasztóból, kiállítást az Alkotó tűz virágai Reneszánsz vasművesség címmel és nem utolsó sorban idén a rendezvény részeként tartották meg a Fazola Nemzetközi Díszmű-kovácsversenyt, amelyen fiatalok és idősebb versenyzők is indultak - ismertette a részleteket Porkoláb László, a hámori Kohászati Múzeum igazgatója, a Fazola Napok főszervezője.

Balikó László, VIII. Nemzetközi Fazola díszmű-kovácsverseny rendezője azt MTI-nek elmondta: hét felnőtt és kilenc ifjúsági versenyző üti a vasat, idén gyertyatartó készítése a feladat.

A rendezvényre egyébként csaknem húsz kovács érkezett, a versenyzők mellett többen érdeklődőként figyelték az eseményeket. A szomszédos országokból, például Szlovákiából és Ukrajnából is jöttek vendégek.

Mint mondta, minden évben megrendezik a versenyt, hogy elősegítsék a díszkovácsok elismertségét és emléket állítsanak Fazola Henriknek, a hányatott sorsú, ugyanakkor világhírű kovácsmesternek. A céljuk az, hogy felhívják a figyelmet a különleges mesterségre, amely egykor apáról fiúra szállt. A fiatal generáció manapság inkább a számítógépek világában érzi jól magát, de ha megismertetjük a kovácsolás szépségét, talán többen hivatásul is választják majd, így nem hal ki az ősi mesterség - jegyezte meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását