2024. május 7. - Gizella

Bűvészkedés mint tantárgy

Tantárggyá kellene tenni a bűvészkedést az iskolákban - javasolja egy brit pszichológus. Richard Wiseman professzor nem Harry Potter szintű csodákat akar taníttatni, hanem inkább csak bűvész trükköket, mert úgy látja, hogy ezek jót tesznek a gyerekek önbi
2008. szeptember 15. hétfő 07:02 - Hírextra
"A varázsláshoz önfegyelem kell, szórakoztatási képesség és annak megértése, miként gondolkodnak más emberek. Az ő szemszögükből látva is végig kell gondolni minden mutatványt. Emellett erősödik a titoktartási képesség, hiszen a trükk, csak addig varázslatos, míg nem ismeri a közönség a megfejtést. A számítógépes játékokkal ellentétben a varázslás interakcióra sarkall másokkal" - hangoztatja Wiseman.

Tézisét arra a felmérésre alapozza, amelynek során 50 gyereket egy bűvésziskolába küldtek. Megtanították őket kettévágott kötelet "vissza-összeforrasztani", néhány memórián alapuló kártyatrükkre, aztán bemutatót tarthattak ismerősi körben, pajtások és családtagok előtt, majd visszazökkentették őket normális iskolai életükbe. Két hét elteltével megvizsgálták a gyerekek önbizalmát és társas érintkezési képességeit, és úgy találták, hogy a bűvészgyorstalpalósok jobban fejlődtek, mint a normális iskolában maradt társaik - adta hírül a Daily Mirror című brit lap.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Don Caló
2008. szeptember 15. 08:34
Bűvészkedés mint tantárgy - tudom! A Csé beolvasta az imént! ;-P
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását