2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Rajtad is múlik

Közel 800 jelölő által beküldött több mint 150 témából választotta ki a Médiaunió Kuratóriuma a 2009-es év társadalmi célú kampányának témáját. A Schmidt Mária, Hankiss Elemér, Kepes András, Novák Péter és Rudolf Péter által választott téma az egyéni fele
2008. szeptember 9. kedd 07:08 - Hírextra
A magyar médiatörténetben eddig példátlan összefogásnak köszönhetően 2009-ben mintegy 6 milliárd forint értékű társadalmi célú kampány foglalkozik a Médiaunió Kuratóriuma által kiválasztott témával. A Kuratórium döntésével kapcsolatban Schmidt Mária, a grémium elnöke elmondta: „Számtalan nagyon komoly társadalmi problémát jeleztek az emberek. A konszenzust azonban úgy tudtuk megtalálni, ha olyan témát ajánlunk, melynek gyökerei szerteágazóak, és mai magyar társadalom számos problémájára rávilágítanak.

A „Rajtad is múlik” témakör sok mindent magába foglal, de azért, hogy a kampány mégse aprózódjék el, az ügynökségek számára rövidesen kiírandó tenderben arra kérjük őket, hogy az egészségmegőrzés, a megelőzés témakörére fókuszáljanak, hiszen „Rajtad is múlik”, hogy egészségesen élj, hogy vigyázz a szívedre, mert más nem teszi meg helyetted, neked kell figyelned önmagadra.”

Az elkövetkezőkben a Médiaunió felkeresi azon civil szervezeteket illetve szakértőket, akik a témával kapcsolatos releváns üzenetek kidolgozásában közreműködhetnek illetve pályázatot ír ki a 2009-es kampány kreatív munkáinak elkészítésére, valamint a PR feladatok elvégzésére. Miután integrált ügynökségi munkát várnak, a szak-specifikus ügynökségek konzorciumban indulva jelentkezhetnek a nyilvános pályázatra, melynek során olyan partnereket keresnek, amelyek a kampány szervezését pro bono vállalják fel.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását