2024. március 28. - Gedeon, Johanna

10 éves múmia a lakásban

Tíz évig feküdt lakótelepi lakásában egy idős nő holtteste a kelet-ukrajnai Kramatorszkban; a mumifikálódott tetemre egy folyásnak indult vízcsap nyomán bukkantak.
2008. szeptember 8. hétfő 15:43 - Hírextra
A Donyeck megyei város kilencszintes tömbházának egyik harmadik emeleti, akkor 69 éves lakóját pont tíz éve tévesztették szem elől a szomszédai. A hiánya nem tűnt fel, ezért nem keresték, ám a napokban elkezdett folyni a lakásában egy vízcsap.

Amikor a beázott alsó szomszéd szerelőt hívott, és közösen kinyitották a bejárati ajtót, az előszoba padlóján fekve megpillantották a rég nem látott lakótárs teljesen mumifikálódott holttestét - írta hétfőn a Komszomolszkaja Pravda ukrajnai kiadásának internetes honlapja.

A jelentés szerint az igazságügyi orvosszakértők nem találtak erőszakra utaló jeleket a tetemen. Vaszil Goncsarenko kramatorszki közegészségügyi főorvos a sajtónak elmondta, hogy a nyugdíjas nő halála a többi között azért nem tűnt fel a szomszédoknak, mert lakásának jól szigetelt bejárati ajtaján nem szivárogtak ki a holttest bomlását kísérő szagok.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását