A kísérlet a CCS (a széndioxid megkötését és tárolását célzó) technológia egy példája, amelynek lényege, hogy tiszta oxigént fújnak be egy kazánba, meggyújtják a lángot, majd lignitport fecskendeznek be. A végeredmény hő, vízgőz, melléktermékek és óránként kilenc tonna szén-dioxid. A német újítás szerint azonban a szén-dioxidot leválasztják, majd eredeti térfogatának ötszázad részére sűrítik, belepréselik egy hengerbe, amelyből a ezer méterrel a földfelszín alá kerül, és eloszlik egy porózus kőzetben.

Az erőmű működtetője, a Vattenfall cég két éve dolgozik azon, hogy a kísérletet beindíthassa. A projektvezető, Hubertus Altmann szerint ez a szén jövője. A hetvenmillió eurós projektet ők maguk finanszírozták, mert példát szerettek volna mutatni ezzel a technológiával, amellyel a bőséges szénkészleteket úgy lehet felhasználni, hogy elkerülhető az éghajlatváltozás fő okaként emlegetett szén-dioxid-kibocsátás.

A technológia azonban számos kérdést vet fel, elsősorban, hogy hol tárolják majd a szén-dioxidot, és ki fizeti majd a CCS-erőművek építésének és működtetésének csöppet sem csekély költségeit. Több környezetvédő szervezet, így a Greenpeace is kifejezte kételyeit, miszerint a technológiát az érdekeltek arra használják, hogy egyre több szénerőművet építhessenek. A szervezet munkatársa, Tobias Munchmeyer szerint ez a megoldás túl drága, túl későn jött és elveszi a pénzt az igaziaktól, a megújuló energiaforrásoktól és a hatékony energiafelhasználástól.

Az EU viszont szeretné, ha néhány éven belül 10-12 nagyléptékű szén-dioxid-megkötő erőmű épülne. Erre azonban eddig senki sem vállalkozott. A brit kormány ígéretet tett arra, hogy kidolgozzák októberig, miből finanszíroznának egy CCS-erőművet az Egyesült Királyságban. A probléma része, hogy nem lehet tudni pontosan, mennyibe kerülne egy nagyléptékű CCS-erőmű működtetése. A válasz közelebb lesz majd egy-két év múlva, amikor a most üzembe helyezett kísérleti erőmű eredményességére fény derül.