2024. április 19. - Emma

Magyar olimpikonok kitüntetése a Parlamentben

A pekingi olimpián eredményesen szerepelt magyar sportolókat, valamint a felkészítésükben segédkező edzőket, orvosokat, sportági és klubvezetőket tüntetett ki - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javaslatára - Sólyom László köztársasági elnök pénteken a Parl
2008. augusztus 29. péntek 15:34 - Hírextra
Az államfő köszöntőjében kiemelte: annál nagyobb kitüntetés nincs, mint amikor valaki ott áll a dobogón a világ előtt. Ezért a teljesítményért a nemzet köszönete is jár, és ez a kitüntetés a nemzet nagyrabecsülését és köszönetét fejezi ki - fogalmazott Sólyom László, aki a kormányfőnek, továbbá Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének társaságában adta át az elismeréseket. Az ünnepségen jelen volt Gyenesei István sportért is felelős önkormányzati miniszter és Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

A díjazottak hosszú sorát Kemény Dénes, a Pekingben megszakítás nélkül harmadszor ötkarikás aranyérmes férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya nyitotta meg, aki a legmagasabb elismerésként a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át.

Összesen 87-en részesültek kitüntetésben, közülük a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a pólósoktól a kínai fővárosban triplázó Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán, továbbá Angyal Zoltán, a kajak-kenusok és Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya, valamint Sári Nándor, a Kőbánya SC edzője kapta meg. Tisztikeresztet vehetett át többek között Cseh László, a háromszoros olimpiai ezüstérmes úszó és a kenus Vajda Attila, a pekingi magyar különítmény első aranyérmese, s Lovagkeresztet a második helyen végzett birkózó, Fodor Zoltán, a szintén ezüstérmes Kozák Danuta és Szabó Gabriella kajakos, és a harmadik helyezett Kozmann György kenus.

A ceremóniáról tizenhárman hiányoztak: a sportolók közül Mincza-Nébald Ildikó, a Pekingben bronzérmes párbajtőröző, Bódi Bernadett, Borbás Rita, Kovacsicz Mónika, Szűcs Gabriella kézilabdázók, Brávik Fruzsinna, Kisteleki Dóra, Primász Ágnes vízilabdázók és Beé István kajakos, továbbá Mátéfalvi Csaba, a vízilabda-válogatott edzője, Tállay András, a Sportkórház sebésze és Németh Pál, a Dobó SE nyugalmazott mesteredzője maradt távol, míg Kásás Zoltán, a vízilabdacsapat edzője kitüntetését fia, a válogatott tagja, Tamás vette át.

Az elismerésben részesülők között volt Ambrus Gábor, a Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének vezetője, aki a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapta.

A magyar sportolók a pekingi olimpián három arany-, öt ezüst- és két bronzérmet szereztek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását