2024. május 8. - Mihály

OKM: nincs új szabály

Semmilyen új szabály, változás nem várható az iskolai osztályok átlaglétszámát és a finanszírozást tekintve most szeptembertől - közölte Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a Magyar Nemzet keddi számában megjelentekre reagálva az MTI-vel.
2008. augusztus 26. kedd 15:32 - Hírextra
A napilap arról írt, hogy szeptembertől az oktatási tárca olyan intézkedést léptet életbe, amely szerint az állami támogatás feltételeként az eddiginél magasabb osztálylétszámot kell teljesíteniük az iskolának.

A lap közlése szerint eddig az állami támogatás feltétele az volt, hogy a felső tagozat kezdetén, vagyis az ötödik osztályban legalább az előírt átlaglétszám 60 százalékát, vagyis 14 főt kellett elérnie az osztálylétszámnak. Az új intézkedés a feltételt 75 százalékra, vagyis 17 főre emeli az újonnan létrejövő társulásoknál.

Arató Gergely elmondta: az iskolai osztályok átlaglétszámára és maximális létszámára vonatkozó szabályozások 1996 óta változatlanok és most szeptemberben sem lesz módosulás.

Hozzátette: a támogatás alapja a törvényben rögzített átlaglétszám. A finanszírozási metódus ugyanakkor két évvel ezelőtt lépett életbe, s az akkor belépett első, ötödik és kilencedik évfolyamokon kellett a jogszabályban rögzített átlagos létszámot figyelembe venni. Ugyanazokra az évfolyamokra ugyanaz a szabály érvényes a továbbiakban is - mondta az államtitkár.

A finanszírozási rendszer lényege, hogy az alapnormatíva csoportokat finanszíroz, és átlag-csoportlétszámot vesz figyelembe: aki tehát kisebb csoportot működtet, az valamivel kevesebbet, aki nagyobbat, az magasabb támogatást kap, mint az átlag. Efölött pedig többlettámogatást kaphatnak a társulásban működő intézmények.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását