2024. április 16. - Csongor

Rossz magyar lovaglás

Egyik magyar résztvevőnek sem sikerült jól teljesítenie a lovaspályát a pekingi olimpia férfi öttusaversenyében, ezzel mindketten messze kerültek az élmezőnytől.
2008. augusztus 21. csütörtök 13:00 - Hírextra
Kettejük közül elsőként a három szám után tizenötödik helyezett Balogh Gábor lovagolt, de alkalmi társával, Pupuval (Bubu) nem mindig volt összhangban. Eleinte ugyan összeszedettnek tűnt a közös produkció, később azonban leesett a rúd a 4-es, majd a 6/a akadálynál, aztán a nyolcasnál a ló hirtelen megtorpant, Balogh pedig nagyot bukott előre. Később lejött még a 11-es és a 12/a elem egyik rúdja, meg volt még időtúllépés is, mindezzel együtt pedig 852 pontot ért a lovaglás.

A negyedik szám előtt hetedik Horváth Viktor sem járt sokkal jobban, Csaocsao (Zhaozhao) lehúzta a 4-es, aztán a 6/a és a 6/b akadályt, a 10-esnél pedig az utolsó pillanatban megállt, így Horváth is leesett. Később még a 11-es és a 12/a erőkifejtés sem sikerült hibátlanul, ehhez jött az időtúllépés, a végeredmény pedig 896 pont.

A telivér lovakkal jó pár versenyzőnek gyűlt meg a baja, s az is nehezítette az öttusázók dolgát, hogy a Nemzeti Sportközpont stadionjában kialakított pályát kiadós eső áztatta fel. Számos rontás volt már az első csoportban is, szép számmal akadt rombolás, kitörés, többen pont nélkül jöttek le a pályáról.
A mezőny második fele még ezután lovagol.

A futást 14 órakor rendezik.

Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását