2024. július 18. - Frigyes

Gyenesei István nem akar változtatni a sportszövetségek támogatásán

Gyenesei István, a sportért is felelős önkormányzati miniszter Pekingből megerősítette, hogy nem kíván változtatni a sportszövetségek támogatásának eddigi gyakorlatán - közölte a tárca sajtóosztálya az MTI-vel kedden.
2008. augusztus 19. kedd 18:25 - Hírextra

Az utóbbi években a sportszövetségek nem a Magyar Olimpiai Bizottság közreműködésével kapták meg támogatásukat, hanem közvetlenül a szakterületet felügyelő minisztériumtól - emlékeztet a szaktárca az MTI-hez eljuttatott közleményben. Hozzáteszik, Gyenesei István jónak tartja ezt a finanszírozási formát, egyetért a többéves gyakorlattal.


Az eset előzménye, hogy Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke hétfőn azt mondta az MTI-nek, hogy az alulfinaszírozottság térdre kényszerítette a magyar sportot.


Az elnök, aki egyben a Fidesz európai parlamenti képviselője, úgy fogalmazott: "Talán mi vagyunk az egyetlen európai ország, amely költségvetésének alig 0,2 százalékát fordítja az egészséges életmódra és a sportra. Általában 1 százalék felett van az előirányzat, a nálunkénál lényegesen nagyobb költségvetésekből. (...) A kormány egyet tehet, hogy elhatározza, ezeket a dolgokat a jövőben a mostaninál nagyságrendekkel magasabb szinten finanszírozza."


Budai Bernadett kormányszóvivő hétfőn az MTI-nek azt mondta, a kormány arra kéri a sportvezetőket, hogy az olimpia végéig kizárólag a sportolók eredményes szereplését tartsák szem előtt.


Budai Bernadett szerint különösen fontos ez azoknak a sportdiplomatáknak az esetében, akiknek kötelességük a magyar olimpikonok sikeres szereplésének segítése még akkor is, ha közben politikai szerepet vállalnak.


"Ne engedjük, hogy az ilyen nyilatkozatok demoralizálják a még versenyző csapatokat" - mondta a szóvivő.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását