2024. május 6. - Ivett, Frida

Barta döntős 3 m-en

Barta Nóra 11. lett a műugrók 3 m-es versenyének elődöntőjében, s ezzel bejutott a vasárnapi fináléba, azaz a legjobb 12 közé a pekingi olimpián.
2008. augusztus 16. szombat 15:41 - Hírextra
Az Athénban 14., 24 éves Barta számára nem úgy sikerült a pénteki selejtező, ahogy azt remélte, ugyanis éppen csak elcsípte a 18., vagyis utolsó, még továbbjutást érő helyet, utána azonban fogadkozott: szombaton már jobb teljesítményt fog nyújtani a Vizes Kockában, ahogy fogalmazott, "az egy másik verseny lesz".

Nos, beváltotta ígéretét, hiszen a helyi idő szerint esti programban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és teljesen megérdemelten biztosította a helyét a végjátékban.

A 2006-os budapesti Európa-bajnokság harmadik helyezettje - aki előző napi teljesítménye nyomán mind az öt fordulóban először lépett deszkára az elődöntő résztvevői közül - az első ugrására 60,75 pontot kapott, ez az egész mezőnyt tekintve a 14. eredmény volt. Ezután egy 63,00 következett, amivel feljött a 11. pozícióba, majd harmadik kísérletét 61,50-nel díjazták a pontozók, ezzel újabb egy helyet előrelépett. A folytatásban egy nagyszerű 71,40 (9. hely), majd végül egy újabb 61,50 került a neve mellé, s ez összesítésben 318,15 pontot és 11. helyet ért.

A selejtezőhöz hasonlóan az elődöntőt is a címvédő és világbajnok kínai Kuo Csing-csing (Guo Jingjing) nyerte fölényesen, 398,55 pontos produkcióval.

A 12-es finálét vasárnap, magyar idő szerint 14:30 órától rendezik.

A szám másik magyar indulója, Kormos Villő már pénteken befejezte szereplését, miután a kvalifikációban a 24. lett.

Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását