Bűnügy

Halálos közlekedési baleset

Egy ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek hétfő este Szentendrén, amikor egy személyautó kisodródott a Pest megyei település központjában - mondta korábbi tájékoztatását pontosítva Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az M

A baleset körülményeinek vizsgálata során kiderült, hogy az öt fiatal Budapestre tartott, amikor autójuk az egyik belvárosi éles kanyarban a nagy sebesség miatt kisodródott, majd egy családi ház kerítését átszakítva az udvarba csapódott.

Az ütközésben az egyik utas kirepült a gépjárműből, róla hitték azt korábban, hogy gyalogosként közlekedett és az autó elütötte őt – mondta el a sajtóügyeletes.

Az autóból kiesett fiatal a helyszínen életét vesztette. Egy másikat a mentőknek sikerült újraéleszteniük, kettő társuk pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Egyedül az autó 17 éves sofőrje nem sérült meg – tette hozzá Bényi Mónika.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.