2024. május 6. - Ivett, Frida

Útfelújítások és útépítések Szegeden

Több a közösségi közlekedés használta útszakasz felújítása kezdődik el a napokban Szegeden, emellett két új út is épül a csongrádi megyeszékhelyen; a beruházások teljes költsége meghaladja a 440 millió forintot - közölte Nagy Sándor városfejlesztési alpol
2008. augusztus 8. péntek 14:04 - Hírextra

A szegedi önkormányzat idén is sikeresen pályázott uniós és hazai forrásokra útépítésre, illetve felújításra, az elnyert támogatás több mint 335 millió forint - mondta a politikus sajtótájékoztatóján.
A felújítások elsősorban a közösségi közlekedés használta útszakaszokat érintik, de megújul több kisebb utca is a külső városrészekben. A napokban kezdődő munkálatok során összesen 3,5 kilométer hosszan lemarják az utak felső rétegét, és új aszfaltszőnyeget terítenek le - tudatta az alpolgármester.

Két új útszakasz építése is elkezdődik az idei évben. Az egyik, 1,5 kilométeres út a Szegedhez tartozó településrészt, Subasát köti össze majd Domaszékkel, a másik pedig egy 220 méteres út lesz, amely lehetővé teszi az Első Szegedi Ipari Park megközelítését az 5-ös út bevezető szakaszáról - közölte Nagy Sándor.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását