2024. május 9. - Gergely

Megtalálták az eltűnt magyart Írországban

Kórházban ápolják, de már jól van az a magyar állampolgár, akit egy hét kutatás után találtak meg az ír gárda mentőegységei egy Navanhoz közeli erdős területen egy gödörben fekve - közölte egy helyi napilap szerdán.
2008. augusztus 6. szerda 18:21 - Hírextra
Az ötvenéves férfi július közepén érkezett az ír városba. A barátai július 23-án jelentették az eltűnését a helyi hatóságoknak. Egyik ismerőse vette fel a kapcsolatot a családjával és a dublini magyar nagykövetséggel is. A The Meath Chronicle című helyi napilap tájékoztatása szerint a férfi aznap sétálni indult, és a Bayne folyó partján látták utoljára.

A kutatásban, amelynek során a város környékét és a folyót is tüzetesen átvizsgálták, az ír gárda parti és vízi egysége is részt vett a polgárőrséggel karöltve. Az eltévedt magyart végül július 30-án találták meg egy bokrokkal erősen benőtt területen a folyó gátjától nagyjából fél kilométernyire.

A férfi erősen legyengült és zavart volt, mert már hét napja nem evett és nem ivott, amikor rátaláltak. Rövid ujjú pólót, farmernadrágot és sportcipőt viselt, s egy gödörben húzta meg magát. Fekete műanyag szatyrokkal és a növényzettel igyekezett védekezni a hideg ellen - ismertette a lap.

A gárda egyik illetékese szerint nagy szerencse, hogy éppen enyhe volt az időjárás. Elmondta, hogy 14 éves szolgálati ideje alatt sok ember felkutatásában részt vett már, de még nem találkozott ilyen esettel. "Élve megtalálni valakit hét nap után - igazán jó befejezés volt mindenki számára" - fogalmazott.

A szerencsésen megmenekült embert egy navani kórházba szállították, ahol jelenleg is tartózkodik az újságcikk szerint.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását