2024. április 19. - Emma

A nemzet egészsége

A nemzet egészsége címmel új szolgáltatást indított be a pogoda.mail.ru című orosz nyelvű meteorológiai honlap: látogatói a nap 24 órájában tízfokú skálán határozhatják meg hangulatukat, közérzetüket, szerelmi állapotukat, munkakedvüket és azt, hogy hogya
2008. augusztus 6. szerda 07:05 - Hírextra
Egy grafikából a honlapon folyamatosan leolvasható, hogyan alakult a legutóbbi 24 órában a résztvevők élete a fenti szempontokból, s az is, hogy mikor hányan "szavaztak".
Emellett egy "független kommentátor" magyarázattal is szolgál az egyes adatokhoz, a résztvevők ezekhez fűzött megjegyzései pedig sok hasznos tudnivalót tesznek közkinccsé.

Érdekes módon a kedd délutánig eltelt 24 órában az első négy mutató hajnali három körül szökött a legmagasabbra: a hangulat átlagosan 5,2, a közérzet 5,8, a szerelem és a munkakedv 5-5 pontot ért el a tízes skálán, míg az álomról szóló jelzések meglehetősen ingadozóak voltak, de átlagban 6,8 pontot értek el.

A nemrég indított szolgáltatás adataiból máris érdekes tendenciákat lehet kiolvasni. Így például kiderült, hogy az orosz emberek a hét folyamán általában a péntekről szombatra virradó éjszaka alszanak a legjobban és hétfőre virradóra a legrosszabbul. Az eddigi legérdekesebb felismerés az, hogy a hagyományosan a hét legnehezebb napjának számító hétfőn az osztályozók 13 százaléka 10 pontosra, vagyis maximálisra értékelte munkakedvét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását