2024. május 8. - Mihály

Nincs diploma nyelvvizsga nélkül

Bár több mint tíz éve a diploma megszerzésének feltétele a nyelvvizsga, eltérő mértékben, de az MTI által megkérdezett valamennyi felsőoktatási intézményben jellemző volt még az idei diplomaosztáskor is, hogy a diákok egy része azért nem kaphatta kézhez f
2008. augusztus 4. hétfő 08:16 - Hírextra
A Miskolci Egyetemen összegyetemi szinten, vagyis az universitas nyolc karán és egy intézetében összességében javult a nyelvvizsgával rendelkező végzős hallgatók aránya a tavalyihoz képest - tájékoztatta Szűcs István tanulmányi rektorhelyettes az MTI-t.

Közölte: az idén több mint 2.100 hallgató tett záróvizsgát tanulmányai végén, közülük több mint 1.600-an rendelkeztek nyelvvizsgával, így diplomájuk átvételének nem volt akadálya. A tavalyi adatokhoz képest ez 1,5-2 százalékos javulást jelent.

Az egyes tudományterületek vonatkozásában éppen a legkomolyabb nyelvi követelményeket támasztó Gazdaságtudományi Karon a legerőteljesebb a javulás, de az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint az Egészségügyi Főiskolai Kar hallgatói is jócskán javítottak az összegyetemi arányon.

Szűcs István azt is kiemelte, hogy a diplomaosztó ünnepségek után nyelvvizsgát szerzett hallgatók a nyáron is átvehetik - többen meg is tették már - diplomájukat, s a korábbi évekhez hasonlóan az őszi államvizsgák idején tovább javul majd a 2007/2008-as tanévre vonatkozó arány.

Megjegyezte: nyáron is nyelvvizsgáznak a hallgatók, így őszre birtokában lesznek a szükséges dokumentumoknak, s akkor vehetik majd át diplomájukat.

A veszprémi Pannon Egyetemen 1.584-en végeztek 2008-ban, 31 százalékuk nem vehette át a diplomáját, mert nem rendelkezett nyelvvizsgával - tájékoztatta Kőnigné Dohanics Márta kommunikációs vezető az MTI-t.

Hozzátette, hogy az utóbbi három év tendenciája nem mondható kedvezőnek: 2006-ban 1.357-en végeztek és 21 százalékuknak hiányzott a nyelvvizsgája, 2007-ben pedig az 1.374 végzős között 30 százalék volt az arány.

Az elmúlt három tanulmányi évben összesen 4315-en végeztek a Pannon Egyetemen, s átlagosan 28 százalékuk nem rendelkezett a diploma átvételéhez megkívánt nyelvvizsgával - összegezte Kőnigné Dohanics Márta.

Különösen szembetűnőnek nevezte, hogy a Pannon Egyetemhez tartozó keszthelyi Georgikon Mezőgazdaság-tudományi Karon az idén végzett 176 hallgató 44 százalékának nem volt nyelvvizsgája, így nem jutott hozzá a diplomájához. Keszthelyen 2006-ban 190-en végeztek és 33 százalékuknak hiányzott a nyelvvizsgája, 2007-ben 219-en zárták tanulmányaikat, az arány pedig 36 százalékos volt.

Elgondolkodtató a kommunikációs vezető szerint az is, hogy a veszprémi egyetem bölcsészettudományi karán az idén végzett 347 hallgató 21 százaléka nem rendelkezett nyelvvizsgával, a mérnöki karon pedig a 103 végzős 35 százalékának hiányzott a szükséges nyelvvizsgája.

A Pécsi Tudományegyetemen is többen nem vehették át, vagy nem kaphatják kézbe ebben az évben a diplomájukat, egyebek mellett azért, mert még nem tették le a nyelvvizsgát. Lengvárszky Attila oktatási igazgató hangsúlyozta, egyelőre összesített adatok még nem állnak rendelkezésre arról, hány diákot érint ez az egyetem tizenkét karán.

Eddigi ismereteik szerint az általános orvosi karon záróvizsgát tett 170 hallgató közül mindössze ketten nem vehették át az oklevelüket azért, mert nem tudták bemutatni nyelvvizsga-bizonyítványukat. A bölcsésztudományi karon kétszázan, a közgazdaságtudományi karon pedig 355-ből 115-en nem vehették kézhez a diplomájukat a nyelvvizsga hiánya miatt.

A művészeti kar 95 végzőse közül 26-nak kell még nyelvből vizsgáznia ahhoz, hogy megkapja diplomáját. Az oktatási igazgató kitért arra: talán a legrosszabb a helyzet a Pollack Mihály Műszaki Karon, ahol a 840 végzős közül 294 nem kapta meg a diplomát a nyelvvizsga hiánya miatt.

Szólt arról is, hogy az elmúlt tanévben 6.020-an végeztek a Pécsi Tudományegyetemen: 5.342-en szereztek oklevelet, 678-an különböző okok miatt - a többi között a nyelvvizsga hiánya miatt - nem vehették azt át. A Debreceni Egyetemen a végzősök negyede nem kapott az idén diplomát, mert a diplomaosztás idejéig nem sikerült középfokú nyelvvizsgát szereznie.

A Budapesti Corvinus Egyetemen az elmúlt három évben 15 százalék vagy annál kisebb volt ez az arány - derül ki az egyetem közléséből. Az oktatási tárca korábban azt közölte, hogy alapvetően csökkenő tendenciát mutat azoknak a száma, akik azért nem kapják kézhez végzéskor a diplomájukat, mert nincs nyelvvizsgájuk.

 Korábban egyes területeken, így a műszaki képzésben a végzősök között elérte a 40 százalékot azoknak a száma, akik nem szereztek nyelvvizsgát.Ma már érettségit kell tenni idegen nyelvből, ezért csökkenő a tendencia - fejtette ki a tárca illetékese. A hallgatók oklevelét időkorlátozás nélkül kiadják, ha az adott szakra előírt nyelvvizsga-követelménynek eleget tesznek.

A felsőoktatási törvény 1996-os módosításakor rögzítették: a záróvizsgára bocsátás feltétele az idegennyelv-ismeret megszerzésének igazolása.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását