2024. május 6. - Ivett, Frida

Borsos sajtótájékoztató

A Fidesz a jogállamiság és a demokrácia szégyenének tartja, hogy a rendőrség 40 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a párt egyik politikusára, Budai Gyulára, mert ő közterületen tartott sajtótájékoztatót - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője szerd
2008. július 30. szerda 17:06 - Hírextra
Az ügy előzménye, hogy Budai Gyulát, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatóját, fideszes választókerületi elnököt június 11-én a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. épülete előtt tartott sajtótájékoztatója után rendőrök igazoltatták, mert elmondásuk szerint be nem jelentett demonstrációról kaptak információt.

Szijjártó Péter és Budai Gyula szerdán azért állt a nyilvánosság elé - szintén közterületen tartott sajtótájékoztatón -, mert rendőrség a múlt heti határozatában a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése miatt 40 ezer forint pénzbüntetést szabott ki Budai Gyulára. Utóbbi, aki kifogással élt a bíróságon a határozat miatt, megjegyezte: van náluk igazolvány, ha most is meg akarják bírságolni őket a rendőrök.

A Fidesz szóvivője kijelentette: elfogadhatatlan és példátlan, hogy a rendőrség azért büntessen meg egy ellenzéki politikust, mert közterületen tart sajtótájékoztatót. Szijjártó Péter kíváncsi a rendőrség és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter véleményére is arról, vajon a büntetés szerintük hogyan fér össze a demokráciával és a szólásszabadsággal.

A fideszes képviselők arra is felhívták a figyelmet, hogy kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt szoktak sajtótájékoztatót tartani közterületen. Kedden maga Draskovics Tibor, valamint Szekeres Imre honvédelmi miniszter a ferencvárosi bomba kapcsán tájékoztatta a sajtót közterületen, így szerintük ilyen alapon ők is elkövették ezt a szabálysértést.

Budai Gyula elmondta, hogy egy hasonló ügyben, amikor az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség egyik politikusa kapott pénzbüntetést szintén egy közterületen tartott sajtótájékoztató miatt, a Budai Központi Kerületi Bíróság megállapította: közterületen tartott sajtótájékoztató nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá, vagyis nem kell bejelenteni.

A sajtónak kiosztott rendőrségi határozat szerint Félix Péter, a Füstirtók Egyesület elnöke bejelentése alapján igazoltatták a rendőrök Budai Gyulát, amiért bejelentés nélkül tartott sajtótájékoztatót közterületen. A határozat szerint az ilyen helyen tartott sajtótájékoztatót a gyülekezési törvény alapján három nappal előbb be kell jelenteni.

Budai Gyula úgy látja, ezzel a büntetéssel a politikai hatalom a rendőrségen keresztül akarja megfélemlíteni és elhallgattatni. Megjegyezte: információi vannak arról, hogy a BRFK illetékesei utasítást kaptak arra, tegyék meg a feljelentést ellene.

Azt üzenem a hatalomnak, hogy nem félek, és továbbra is elmondom a véleményemet - tette hozzá Budai Gyula, akinek június 11-iki igazoltatása után a Fidesz írásbeli kérdéssel fordult Draskovics Tiborhoz, aki szakszerűnek minősítette a rendőri fellépést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását