2024. május 12. - Pongrác

Elhalasztották

Az Orgonaverseny Liszt Ferenc emlékezetére címmel 2008 szeptemberére meghirdetett 43. Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyt 2011-re, a Liszt-emlékévre halasztották - közölte az MTI-vel a versenyt rendező Filharmónia Budapest Kht. ügyvezetője.
2008. július 25. péntek 10:55 - Hírextra
Igric György elmondta, hogy 2011-re, Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára nemcsak orgona-, hanem zongoraversenyt is meghirdetnek, így még reprezentatívabb, még nagyobb szabású megmérettetésre kerülhet sor.

Idén túl sok nagyon rangos orgonaverseny volt a világban, és néhány időben pont ütközött a budapestivel, ez komolyan megosztotta a versenyzőket - indokolta a döntést az ügyvezető.
Így sem maradt azonban üresen a Filharmónia Budapest Kht. versenynaptára, hiszen Mosonmagyaróváron tartották a XI. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt, amelyet Kállai Ernő nyert meg.

A fiatal magyar muzsikus jelenleg a Juilliard School of Musicban, New Yorkban tanul Itzhak Perlmannnál. A következő Flesch-verseny időpontját még nem tudják, de a következő években bizonyosan folytatódik - jelentette ki Igric György.

A Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny sorozatáról szólva elmondta, hogy 2009 szeptemberére nemzetközi trombitaversenyt hirdetnek Joseph Haydn halálának 200. évfordulója tiszteletére, 2010-ben, az Erkel Ferenc-emlékévben ária- és dalverseny lesz a korszakalkotó magyar komponista tiszteletére, a 2011-es orgonaverseny után pedig 2012-ben a Szigeti-Hubay Nemzetközi Hegedűverseny kerül sorra.

Igric György felidézte, hogy legutóbb tavaly rendezték meg a hegedűversenyt, amelynek első díjasa a zeneakadémista Banda Ádám volt, az orosz Lev Solodovnyikovval megosztva. Orgonaversenyt utoljára 1999-ben rendeztek, ekkor a brit Charles Matthews lett az első.

A Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyt, amelynek társrendezője a hagyományokhoz híven a Zeneakadémia, 1933-ban szervezték meg először, zongoristák számára. Ez volt az a híres verseny, amelyet meglepetésre a fiatal Fischer Annie nyert meg, a szovjet Mikisa Tarasz és a magyar Kentner Lajos előtt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását