2024. április 20. - Tivadar

Ökotudatos nyárbúcsúztató

Akár harminc mázsával is kevesebb szemét keletkezhet azzal a forradalmi újítással, amelyre a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) szervezői szánták el magukat az ökotudatos szemléletmód népszerűsítése érdekében: a hasonló magyar rendezvények közül elsőként beve
2008. július 24. csütörtök 09:57 - Hírextra
A nyári fesztiválszezon záróeseményén, az augusztus 27-én kezdődő bulin még kísérleti jelleggel csapolják a sört az újrahasznosítható poharakba, ám ha az akció sikerrel jár jövőre már csak "re:pohár"-ban fogyasztja a nagyérdemű a habos nedűt a SZIN-en.

"Egy környezetvédelmi intézkedés akkor működik optimálisan, ha bevezetésével csökken a környezetterhelés és ezzel egy időben az emberek szemléletmódjára is pozitívan képes hatni" - nyilatkozta Boros Gyula főszervező. Számításaik szerint, a visszaváltható pohár bevezetésével akár harminc mázsával is kevesebb szemét keletkezhet az öt nap alatt.

"A betétdíjas, visszaváltható rendszer mind a megelőzést, mind pedig az újrahasznosítást nagymértékben elősegíti" - mondta Boros Gyula.

"A megelőzést azért, mert egy ilyen poharat csaknem százszor lehet használni, így töredéknyi hulladék keletkezik, az újrafeldolgozást pedig azért, mert elhasználódva ugyanúgy másodnyersanyagként kezelhető, mint a szelektív hulladékgyűjtés által visszanyert egyszer használatos poharak.

A rendszer legfőbb előnye, hogy a fesztivál alatt a látogatók megtapasztalhatják: a fogyasztásnak nem feltétlenül kell párosulnia hulladéktermeléssel és mindezt úgy, hogy csupán unalmas prospektusokból értesülnek róla" - tette hozzá a főszervező.

Természetesen a környezettudatos életmód népszerűsítése nem merül ki a visszaváltható pohár alkalmazásában.

Szintén újdonság a fesztiválvilágban a biológiailag lebomló étkezési eszközök bevezetése is, s természetesen idén is működik a szelektív hulladékgyűjtő rendszer, a SZIN-en lesz "zöld rendőrség", fair trade kávézó és magyar ökotermelőktől származó gyümölcsöket is árusítanak majd.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását