2024. április 20. - Tivadar

Mentolos cigivel fogja meg a fiatalokat dohányipar

A dohánycégek aszerint változtatták cigarettáik mentoltartalmát, hogy kinek akarták eladni: kisebb mennyiséget tettek a fiataloknak szánt márkákba és többet azokba, melyekkel a már függő felnőtteket akarják megtartani - állapították meg a Harvard Közegész
2008. július 17. csütörtök 16:00 - Hírextra

Az amerikai kutatók évtizedekre visszamenően tekintették át az iparág mentolos termékeinek fejlesztéséről és a stratégiai tervekről szóló dokumentumait. A vizsgálódók megállapították, hogy a dohánycégek kutatásokat végeztek arra vonatkozóan, hogyan emelhetné az eladásokat egyes csoportok körében a mentolszint változtatása.

Az alacsonyabb mentoltartalmú, enyhébb márkák vonzották a fiatalabb dohányosokat, így aztán ezen termékek célcsoportja a fiatal korosztály lett. Miután azonban hozzászoknak a fogyasztók a mentolhoz, igényük idővel emelkedik.

1987-ben a Reynolds cég kis mentoltartalmú cigarettákat reklámozott, próbálta átterelni a fogyasztókat a hagyományos dohánytermékektől ebbe az irányba, és igyekezett új, fiatal dohányosokat toborozni: "a kezdő dohányosok általában elutasítóan reagálnak... A kezdeti negatív hozzáállást alacsony mentoltartalommal lehet enyhíteni".

A kutatók további példákat is találtak. A Philip-Morris USA cég kétirányú stratégiát alkalmazott, hogy a Marlboro mentol piaci részesedését növelje a fiatal felnőttek és a régebbi dohányosok körében is. A Marlboro Mild típusokat 2000-ben vezették be országszerte az Egyesült Államokban, és népszerűvé váltak a fiatalok körében. Ezzel egyidőben a szokványos Marlboro Menthol típus mentoltartalmát növelték, megcélozva ezzel a régi dohányosokat. Abban az évben az enyhe változatoknak volt köszönhető a cég mentolkategóriájában elért növekedés 80 százaléka.
"

A dohányipar évtizedeken át gondosan úgy igazította a mentoltartalmat, hogy ne csupán a fiatalokat vonzza, hanem egyidejűleg élethosszig megnyerje a régi fogyasztókat is" - mondta Howard Koh, a tanulmány társszerzője.

William Phelps, a legnagyobb amerikai dohánygyártó, a Philip Morris USA szóvivője szerint a tanulmány következtetéseit nem támasztják alá az idézett tények, egyetlen dokumentum sem szól fiatal vagy kamasz célközönségről.

Greg Connolly, a jelentés egyik szerzője erre úgy reagált, hogy a dohányipar volt annyira óvatos, hogy nem szólt kamaszokról az általa áttekintett dokumentumokban, melyek főként a 80-as és 90-es évekből származtak. "Fiatal dohányosokról beszélnek. Számomra ez pusztán eufémizmus arra, hogy a kamaszok, kezdő dohányosok után kell menni" - közölte Connolly.

Az amerikai kongresszus azt latolgatja, törvényi felhatalmazást ad az amerikai élelmiszer- és gyógyszer-engedélyezési hatóságnak (FDA) arra, hogy szabályozza a dohánnyal kapcsolatos ügyeket is. A vezető dohánycégek közül csak a Philip Morris támogatja ezt az elképzelést.

A mentolos cigaretták teszik ki az eladások mintegy 27 százalékát az Egyesült Államokban. Míg a hagyományos cigaretták piaca évek óta szűkül az országban, addig a mentolos termékek forgalma stabil volt az utóbbi esztendőkben is.

Egy 2006-os amerikai felmérés úgy találta, hogy a 12 és 17 év közötti korosztályba tartozó dohányzó kamaszok 44 százaléka, a 18 és 24 év közötti fiatal dohányosoknak pedig 36 százaléka mentolos cigarettát használ.

Az Amerikai Tüdő Társaság adatai szerint naponta négyezer, 18 évesnél fiatalabb gyerek szívja el első cigarettáját, közülük 1100 rendszeres dohányossá válik.
"

A mentol segíti, hogy a nikotin lemenjen" - véli Connolly, hozzátéve, hogy a túl sok mentolt is nehezen tolerálják a kezdő dohányosok.

Becslések szerint csak az Egyesült Államokban évente 400 ezren halnak meg a dohányzás következményeként fellépő betegségekben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását