2024. március 29. - Auguszta

Életfogytig fegyház

Életfogytig tartó, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt a Baranya Megyei Bíróság hétfőn kihirdetett, nem jogerős ítéletében azt a komlói vállalkozót, aki a vád szerint hét év
2008. július 14. hétfő 14:13 - Hírextra
A vállalkozót korábban jogerősen felmentették az emberölés vádja alól. Az ismételt eljárás során feltárt bizonyítékok alapján azonban az első fokon eljáró Baranya Megyei Bíróság bűnösnek találta a 32 éves férfit, s hatályon kívül helyezte a 2003-ban általa hozott, valamint a Pécsi Ítélőtábla által 2004-ben kihirdetett ítéletet.

A Baranya Megyei Bíróság 2003-ban felmentette a férfit a vád alól, nem látta bizonyítottnak, hogy a bűncselekményt ő követte el. A Pécsi Ítélőtábla 2004-ben lefolytatott másodfokú eljárása során az ügyészség visszavonta a fellebbezést, így az elsőfokú felmentő ítélet jogerőre emelkedett.

A mostani ítélet indoklásában elhangzott, hogy a két esztendeje indult perújítási nyomozás során titkosszolgálati eszközök felhasználásával lefolytatott adatgyűjtéssel olyan bizonyítékokat sikerült begyűjteni, amelyek a vádlott bűnösségére utalnak.

A gyilkosság elkövetéséhez használt kábeldarabon végzett vizsgálatok pedig emberi vért mutattak ki. H. Róbert mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat.

A vádirat szerint a férfi Komlón közös asztalosipari vállalkozást működtetett barátjával, s a cég minden bevételét szenvedélyükre, az autóversenyzésre költötték. H. Róbert, aki a vállalkozást vezette, 2001-re mintegy ötmillió forint tartozást halmozott fel.

Az üzlettársak viszonya fokozatosan megromlott, egyre gyakoribbak voltak közöttük az anyagi jellegű viták, végül H. Róbert elhatározta, hogy megöli társát.

A cég alkalmazottait 2001. szeptember 28-án vidéki munkára küldte, üzlettársát pedig megkérte, menjen vállalkozásuk telephelyére, s onnan hozzon el néhány, az autóversenyzéssel kapcsolatos iratot. H. Róbert ott várt rá, s egy kábeldarabbal agyonverte.

A Baranya Megyei Bíróság hétfőn hozott ítélete nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért, illetve felmentésért fellebbezett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását