2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ha mozogsz, elkerülhet a rák

A fizikailag aktív embereknél kisebb a rák kifejlődésének veszélye, mint az otthon ücsörgőknél - derült ki egy, a japán egészségügyi minisztérium által készíttetett felmérésből.
2008. július 11. péntek 19:48 - Hírextra
A kutatásban résztvevő csoportok közül a legaktívabbaknak a férfiak esetében 13, a nők esetében pedig 16 százalékkal volt kisebb esélyük a rákra, mint legkevésbé mozgékony társaiknak..

A japán Nemzeti Rákközpont osztályvezetője, Manami Inoue kijelentette: Nyugaton a múltban is számos felmérés készült a restség és a rák kifejlődése közti összefüggések feltárására, Japánban azonban ez az első.

A kutatók 80 ezer, 45 és 74 év közötti embert vizsgáltak, négy csoportba osztva őket, aminél az üléssel, sétálással, állással, alvással és feladatok végzésével töltött időt vették figyelembe. A felmérés minden fizikai aktivitást számításba vett, nem csupán a testmozgással töltött időt.

A lusták és a sokat mozgók közötti eltérés leginkább a nőknél szembetűnő, főként a gyomorrák kialakulásának esélyében. A férfiaknál elsősorban a vastagbélrák, a májrák és a hasnyálmirigyrák kifejlődésénél mutatkozott különbség.

Manami Inoue hozzátette: az ázsiaiak és a nyugatiak közt számos eltérés van, előbbiek vékonyabbak, nem olyan robosztusak, ezért kellett külön felmérést készíteni a rájuk leselkedő veszélyekről.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását