2024. március 29. - Auguszta

Támogatás helyett működésre költött az alapítvány

Több mint egymillió forintos adományból csak némileg több mint 220 ezer forintot fizetett ki egy beteg gyermeknek egy alapítvány - írta a Békés Megyei Hírlap szerdán.
2008. július 9. szerda 09:31 - Hírextra
Az Érző Szív, újkígyósi bejegyzésű, de Békéscsabán irodát fenntartó alapítvány egymillió 90 ezer forintot gyűjtött össze egy csongrádi, csípőtől lefelé megbénult kisgyermek számára, ám végül csak alig több mint 220 ezer forintot fizetett ki a gyermek családjának - olvasható az újságban.

A csongrádi asszony elmondta a lap újságírójának, hogy a pénzből kerekesszéket szeretett volna vásárolni gyermekének, vagy legalább a lakásukat akadálymentesítette volna. Blázsik Ildikó édesanya azonban nem hiszi, hogy az alapítvány 900 ezer forintot leírhat a saját költségeire, ezért fontolgatja, hogy a Békés Megyei Ügyészséghez fordul jogorvoslatért.

Az indulás minden alapítványnál nehéz, ilyenkor több a költség, mint később, amikor több támogató áll egy szervezet mögött. Egyébként büszkén vállaljuk a "bűnünket", hogy segítettünk egy rászorulónak - nyilatkozta a lapnak Kovács Ferenc, az alapítvány kuratóriumának tagja.

A segélyszervezet elszámolása szerint egyébként a gyűjtés telefonköltsége 317 ezer forintra rúgott, benzinre 214 ezer forintot költöttek, de a nyomtatóba való festék is 34 ezer forintba került.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását