2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Összébbmegy a Merkúr

Léte során egy mérfölddel, vagyis jó másfél kilométerrel összezsugorodott a Merkúr - számították ki kutatók a bolygó mellett januárban elhaladt Messenger amerikai űrszonda felvételei alapján.
2008. július 7. hétfő 14:49 - Hírextra
Ennek okát egyelőre abban látják, hogy a Merkúr magja kihűlése során kisebb lett, és ez idézte elő magának a bolygónak az összehúzódását is. Bár a Merkúr egyenlítői átmérője majd ötezer kilométer, így egy ilyen méretű összezsugorodás elenyészőnek tűnik, de mindenképpen figyelemreméltó jelenség.

A kutatók emellett már most értékes ismereteket szereztek a bolygó légköréről. A Merkúrnak a szó hagyományos értelmében tulajdonképpen nincs is légköre, mivel a közeli Nap forró sugárzása elfújna minden gázhalmazállapotú anyagot. A mérések alapján a bolygóból szilikon, nátrium, sőt még ionizált vízből álló elektromosan töltött atomrészecskék áramlanak ki a világűrbe.

Ezeknek a részecskéknek egy jelentős részét, azonban a Merkúr mágneses mezője befogja. A kiáramló anyagot főként a bolygó tömegének hatvan százalékát kitevő belső mag generálja, amely ily módon jelentős hatással van a Merkúr környezetére, és a maghűlés nagy mértékben hozzájárult a talajfelszíni alakzatok kialakulására is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását