2024. május 12. - Pongrác

Tatáé az Eötvös Gimnázium

Komárom-Esztergom megye közgyűlése csütörtöki ülésén a tatai önkormányzat tulajdonában lévő Városkapu Zrt.-nek adta át az Eötvös Gimnázium fenntartását - mondta el a város polgármestere csütörtökön az MTI-nek.
2008. július 3. csütörtök 13:17 - Hírextra
Az átvétel feltétele, hogy az oktatási miniszter aláírja a közoktatási megállapodást, mely tíz évre garantálja, hogy a fenntartó kiegészítő normatívát kap 800 gimnáziumi tanuló, köztük 200 kollégista diák után" - tette hozzá Michl József (Fidesz).

A megye térítésmentesen adja át a társaságnak a gimnázium felszerelését, a város biztosítja az ingatlant, Hiller István miniszter pedig előzetes szándéknyilatkozatban vállalta, hogy az intézmény a szokásos normatíván felül hozzájut olyan kiegészítő támogatáshoz, mint amilyet az ország egyházi fenntartású intézményei megkapnak. Ez jelenleg évente 217.000 forint diákonként.

A polgármester elmondta, ezzel a finanszírozással biztosított a gimnázium jövője, teljessé tudják tenni a kéttannyelvű oktatást és szeptembertől 25-30 diákkal újraindítják az Arany János Tehetséggondozó Programot, mely kollégiumi elhelyezést és tanulmányi segítséget nyújt szerényebb anyagi körülmények között élő diákoknak.

Korábban Komárom-Esztergom megye közgyűlése anyagi helyzete miatt a gimnáziumot egyházi fenntartásba akarta adni, az elképzelés ellen rövid idő alatt tízezer aláírás gyűlt össze.

Ezt követően Tatai Tóth András, MSZP-s országgyűlési képviselő lobbizta ki, hogy a minisztérium közoktatási megállapodást kössön az iskola alapítványával, melynek ő is alapító tagja.

A tatai és a megyei önkormányzat az anyagi háttér bizonytalansága miatt nem járult hozzá az elképzeléshez és a fenntartói jogot a tatai önkormányzat közhasznú társaságának adta át.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását