2024. április 18. - Andrea, Ilma

A magyarok támogatják az afganisztáni missziót

A magyar lakosság jelentős többsége támogatja a Magyar Honvédség külföldi szerepvállalását, így például az afganisztáni missziót, ez pedig azt jelzi, hogy a magyar társadalom nyitott a biztonsággal és a békével kapcsolatos újfajta gondolkodásra - hangozta
2008. július 1. kedd 11:04 - Hírextra
Szekeres Imre előadásában a Szonda Ipsos legújabb közvélemény-kutatására hivatkozva elmondta, a polgárok több mint 69 százaléka támogatja, hogy Magyarország aktívan részt vegyen a közös NATO-békeműveletekben, 64 százalékuk támogatja a szövetséget, mert úgy látja, a tagság egyértelműen erősíti hazánk biztonságát.

Az Afganisztánban nemrég elhunyt tűzszerészre utalva a miniszter úgy fogalmazott: bár a lakosság tisztában van a szerepvállalás kockázataival, a többség továbbra is a magyar katonák külföldi szolgálatteljesítésének folytatását támogatja.

A felmérés során megkérdezettek 75 százaléka hallott az afganisztáni magyar misszióról, míg a koszovói és a boszniai szerepvállalásról mindössze 55, illetve 47 százalék.
Szekeres Imre közölte, a Magyar Honvédség a magyar külpolitika fontos eszközévé vált, ezért is tekintik kulcskérdésnek, hogy a közvélemény elfogadja az afganisztáni erőfeszítéseket, megértve azok célját.

A miniszter szerint a honvédség társadalmi megítélése nagyon jó, ezt támasztja alá a már említett reprezentatív felmérés is, amely májusban, háromezer ember megkérdezésével készült. Ez azt mutatja, hogy az emberek a katasztrófavédelem és a tűzoltóság után (80-80 százalék) a honvédséggel (66 százalék) a legelégedettebbek.

Szekeres Imre kitért arra - feltehetőleg a Pécs környékére tervezett radarállomásra utalva, de a várost nem említve -, hogy a megkérdezettek a légtérellenőrzést is a honvédség legfontosabb feladatai közé sorolták. Mint mondta, ezen érdemes elgondolkodniuk azoknak, akik helyi érdekekre hivatkozva akarják megakadályozni az egész országra kiterjedő légvédelmi rendszer kiépítését.

A Pápára tervezett légi bázisról szólva közölte, bízik abban, hogy az első C-17-es katonai szállítógépek novemberben leszállhatnak a bázison. Hozzátette: az első szállítmányt a NATO-főtitkárral együtt fogadják majd Pápán.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását