2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Változhat az abortusztörvény

Romániában módosíthatják az abortusztörvényt egy terhesen hagyott 11 éves lány miatt, akit 19 éves nagybátyja erőszakolt meg. Éles vitát váltott ki a jogszabály, amely jelenleg tiltja az orvosoknak, hogy terhesség 14. hete után magzatelhajtást végezzenek.
2008. június 25. szerda 22:45 - Hírextra
A törvény azért került a figyelem középpontjába, mert a 11 éves lány már a 21. hete hordja méhében a nem kívánt magzatot. A kelet-romániai Neamt megye egyik falujában élő kislány tragédiáját a nála nem sokkal idősebb nagybátyja okozta. Az erőszakos közösülést sokáig eltitkolta az áldozat, aki végül hasi fájdalmakra panaszkodva került az orvosok elé. Ekkor szereztek tudomást a gyerek szülei is a kegyetlen történetről. A kislány édesanyja hallani sem akar arról, hogy testvére gyermekét lánya világra hozza.

Az orvosok már két hete tudomást szereztek a nem kívánatos terhességről, de képtelenek voltak dönteni a magzat és a gyermekédesanya sorsáról. Eddig két orvosi testület is megvizsgálta az ügyet, de hiába, mert egymásnak ellentmondó döntések születtek. Míg egyik úgy vélte, hogy a gyerek kihordása a lány életét veszélyezteti és a magzatelhajtást javasolt, egy másik bizottság a gyerek megszülése mellett tette le a garast.

Az abortusz végrehajtása mellett foglalt állást Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter, akárcsak a román gyermekvédelmi hatóság arra hivatkozva, hogy a kislányt újabb visszaélés és trauma érné, ha idejekorán az anyai szerep vállalására köteleznék.

A tárcavezető bejelentette, hogy a különleges eset megvizsgálására egy újabb, ezúttal kormányzati bizottságot hívott össze, amely több minisztérium képviselőjéből áll.

Nicolaescu leszögezte: amennyiben a bizottság úgy dönt, hogy a 11 éves kislánynak nem szabad megtartania a gyermeket, akkor törvénymódosítást javasolnak. Ellenkező esetben a lány szülei más országokban kérhetnek segítséget, ahol nem olyan szigorú az abortusztörvény.

A megerőszakolt lány édesanyja azonban már eldöntötte, hogy Nagy-Britanniába viszi lányát, ahol a terhesség 24. hetéig engedélyezett az abortusz. Az ötletet egy Angliában élő román nő adta, aki felajánlotta, hogy anyagilag segíti a lány családját a magzatelhajtás végrehajtatásában.

A román egészségügyi minisztérium adatai szerint tavaly az orvosok 535 15 év alatti kislánynak szakították meg terhességét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását