2024. május 26. - Fülöp, Evelin

Nyíregyháza támogatja a kórházat

A nyíregyházi Csősz Cégcsoport társadalmi felelősségvállalási programja keretében támogatást nyújt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyógyítási feladatokat ellátó Jósa András Oktató Kórháznak; az erről szóló együttműködési megállapodást kedden írták alá a g
2008. június 17. kedd 18:27 - Hírextra
Csősz Ferenc, a gépkocsi márkakereskedéseket működtető cég ügyvezető igazgatója az ünnepélyes aláírás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: a betegek gyógykezelését kívánják segíteni különböző adományokkal, valamint ápolási körülményeik komfortját s javítják majd. Emellett az 1899-ben alapított, 1.800 ágyas intézmény mintegy 2.800 dolgozóját is támogatni szeretnék, elismerve munkájukat, amellyel az idén kiérdemelték az Év Kórháza címet, valamint megkapták a Nemzeti Minőségi Díjat is.

Az aláírásra a cégvezető adományokat adott át Pikó Károlynak, a gyógyintézet főigazgatójának.

Az ügyvezető igazgató bejelentette, hogy támogatják a kórház Családi nap-rendezvényét, így június 21-én szombaton, a nyíregyházi Pagony Rekreációs és Szabadidőparkban gazdag program várja a dolgozókat és hozzátartozóikat.

A családi napon ismertetik azt a támogatási programot, amelyet a cégcsoport kínál a dolgozóknak, egyéni közlekedési feltételeik javításához - tette hozzá Csősz Ferenc.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását