2024. március 29. - Auguszta

Non-stop rádió Erdélyben

Huszonnégy órán át sugárzó internetes rádióvá bővült az Erdély FM, amely tavaly nyáron kezdte el működését produkciós irodaként - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Kelemen Attila, a rádió igazgatója. Sőt, egy erdélyi televízió is várhatóan a nyáron kezd próbaa
2008. június 17. kedd 07:00 - Hírextra
Az Erdély FM a www.erdelyfm.ro honlapon hallgatható. Az intézmény kezdetként a már létező, magyarul sugárzó romániai kereskedelmi rádiókkal alakított ki partneri viszonyt, és ez utóbbiaknak rövid hírblokkokat és egyéb rádiós adásokat gyártottak.

A romániai Janovics Jenő Alapítvány (JJA) által működtetett rádió vezetői azonban úgy tervezik, hogy adásaik rádiókészülékeken is foghatók lesznek majd. Ehhez meg kell szerezniük még az illetékes román hatóságoktól a frekvenciákat. Addig azonban a rádió munkatársainak is fel kell készülniük erre a váltásra, és ezért kezdték el a folyamatos adás szolgáltatását interneten.
Kelemen Attila elmondta: követendő mintának a magyarországi Radio Cafét tekintik, és olyan zenét kínálnak hallgatóiknak, amit jelenleg egyetlen romániai magyar kereskedelmi rádió sem sugároz. Célközönségüknek a 18-45 év közötti korosztályt tekintik.

Nagy Zsolt, a JJA elnöke az MTI-nek elmondta: elsősorban azokra a településekre kérnek majd frekvenciaengedélyeket, ahol jelenleg nincs magyar nyelvű kereskedelmi rádió adó.
Emlékeztetett arra, hogy az alapítvány a magyar kormánytól 300 millió forintot kapott. Ebből a pénzből létrehoztak Marosvásárhelyen egy médiaközpontot, amely a rádió mellett az indulás előtt álló erdélyi magyar televíziót is magába foglalja.

Az alapítvány elnöke kifejtette: az ingatlan megvásárlását és a stúdiók felszerelését a magyar kormány pénzéből fedezték, az Erdély FM működését viszont a romániai magyar közösségnek szánt román állami pénzek kezelésére hivatott Communitas Alapítvány finanszírozza pályázatok révén.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását