2024. április 20. - Tivadar

Felülvizsgálják a közszolgáltatói szerződéseket

Novemberig felülvizsgálják és újrakötik a fővárosi önkormányzat és a közüzemi társaságok közötti közszolgáltatói szerződéseket - nyilatkozta a városháza kommunikációs igazgatója az MTI-nek kedden.
2008. június 17. kedd 10:32 - Hírextra

A Főpolgármesteri Kabinet kedden áttekintette a közszolgáltatói szerződésekkel összefüggő kérdéseket. A szerződések változtatására az uniós közösségi keretszabályok miatt van szükség - mondta el Nyáry Krisztián. Hozzátette, az EU-szabályozások csak kivételes és indokolt esetben teszik lehetővé az önkormányzati tulajdonú cégek kizárólagos megbízását. Fő szabályként az EU piaci versenyeztetést ír elő.

A kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint a szerződések felülvizsgálásának koordinálását a főjegyző végzi a PM állásfoglalásának figyelembevételével.

A kabinet elé benyújtott előterjesztésében Tiba Zsolt főjegyző egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy ha ez év végéig nem aktualizálják az EU 2005-ös szabályozásának megfelelően a közszolgáltatói szerződéseket, adott esetben a kompenzációt, illetve a támogatást vissza kell fizetni. A szükséges változtatásokról a cégek többségével már egyeztettek. A pénzügyi, kompenzációs rendelkezések kialakítása azonban nehézséget okoz, mivel minden társaságnak egyedi pénzügyi, elszámolási rendszere van; ebben a közösségi rendelkezések sem kifejezetten koherensek - jegyezte meg a főjegyző.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását