Melyik a legintoleránsabb nemzet?

Xenofóbok vagyunk

Az idegenekkel szembeni attitűd azonban egyértelműen romlott az utóbbi tizenhat év során.
2007 februárjában készült a legutóbbi magyarországi felmérés a témával kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy hasznos vagy inkább ártalmas a bevándorlók jelenléte az országban, a válaszadók körülbelül harmada válaszolt úgy, hogy kifejezetten kártékonynak találja a bevándorlók jelenlétét. A menekültekkel kapcsolatos ellenérzések még erősebbek. A megkérdezettek kétharmada tekinthető elutasítónak a menedékkérőkkel szemben. Ebbe beletartoznak azok, akik mindenféle származású idegenek befogadását ellenzik, és azok is, akik egyes csoportokat beengednének, másokat nem.

Az emberek általában a határon túli magyarokkal szemben nyitottabbak (habár a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményei mást sejtetnek), az arabokat, kínaiakat, egyéb nemzetiségűeket, köztük a nem is létező pirézeket pedig szinte kivétel nélkül elutasítják. Ezen adatok alapján a magyarok Európában valóban majdnem a legerősebben elutasítóak a külföldiekkel, bevándorlókkal, menekültekkel szemben, csak Észtország és Görögország előz meg bennünket, igaz, nemzetközi összehasonlító felmérések utoljára 2005-ben láttak napvilágot. Az is jellemző, hogy a magyar társadalom nem érzékeli kellőképpen, hogy a külföldi munkaerőre a magas munkanélküli ráta ellenére is szükség van, elsősorban a legalacsonyabb presztízsű munkakörökben, melyeket a hazaiak nem vállalnak el. A fejlett nyugati társadalmakban, ahol évszázados múltja van a migrációnak, ezt már kezdik felismerni. Mindezek ellenére Bernát Anikó azt is kiemeli, hogy a hagyományosan befogadó, nyugat-európai országok sem maradnak le jelentősen mögöttünk az idegenellenesség tekintetében. Tulajdonképpen egész Európára jellemző a xenofóbia extrém értéke, de Magyarországon azért európai összehasonlításban is túl erősnek mutatkozik az idegenellenesség, bizonyos aspektusokból pedig kifejezetten az élmezőnybe tartozunk.

Aki piréz akar lenni
pokolra kell annak menni.
(részlet a piréz Nemzeti dalból)

Ez talán nem is meglepő eredmény. Egy aktualitás: tegnap például öt afgán menekült  mászott fel a debreceni menekülttáborban egy harminc méter magas átjátszótorony tetejére, így követelve a személyi okmányaikhoz való hozzájutás felgyorsítását. A menekülteknek csak töredéke nyeri el a menekültstátuszt, hónapokat, néha éveket várva rá.

Egyébként mivel a tárggyal kapcsolatos belföldi hírek (fasizmus-antifasizmus, rasszizmus, hungarizmus, neonácizmus és egyéb finomságok) amúgy is címlapra kerülnek (mint például a közelmúltban a Hollán utcai jegyiroda körül forgó balhésorozat), ezúttal a nagyvilágban érdemes körülnéznünk egy cseppet. Ahogy az a felmérésekből is világosan látszik, határainkat átlépve sem a Kánaán kezdődik. Sőt. Nem kell messzire utaznunk, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk a magyarellenes gyűlölködés legkülönbözőbb megnyilvánulási formáit. A határaink túloldalára koncentrálódó magyar kisebbségi problémák közismertek, és méltán akad fenn rajtuk a jóérzésű ember.

Üsd a magyart!

Következzék egy kis szemezgetés a magyarellenes atrocitásokból. Az utóbbi néhány évben elsősorban a szlovák soviniszta politikus, Ján Slota magyarellenes megnyilvánulásai kaptak kitüntetett figyelmet a média részéről. Különösen azóta, hogy a zsilinai polgármester 2006-ban a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) élén bekerült a Robert Fico (Smer) vezette hármas koalícióba, s kormányra került, a szlovák politika látványosan jobbra tolódott. Slota – akinek egyébként első felesége magyar nő volt – számos súlyosan magyarellenes kijelentést tett eddigi politikai pályafutása során. Ezek közül a leghírhedtebb talán az volt, hogy tankokkal kell elsöpörni Budapestet. A választási kampányában, plakátjain pedig többször parazitának is nevezte a magyarokat. Köztudott, hogy az a rögeszme kísérti, hogy a telhetetlen magyarok el akarják csatolni a Felvidéket Szlovákiától. Így fordulhatott elő, hogy az SNS honlapján áprilisban napokig egy olyan térkép volt elérhető, amelyen Magyarország nem létezik: Ausztria határai a Dunáig érnek, a többi terület pedig Szlovákiához tartozik. De Slota nem csak a magyaroktól irtózik már-már beteges módon, ő a xenofóbia (vagy neonácizmus?) megtestesítője maga. Gyakran tesz negatív kijelentéseket egyébként a romákról és a homoszexuálisokról is. Slota elkeserítő módon igen népszerű országa északi regióiban.

A diszkriminatív, gyűlölködő megnyilvánulások csak egy vonulatát jelentik a xenofóbiának, mely sajnos gyakran fajul tettlegességig. 2006-2007 a magyarverések éve volt. De ez sem új keletű jelenség. A tavaly előtt nagy visszhangot kapott „Malina Hedvig-ügy” mellé felsorakoztathatók a sorozatos vajdasági, és romániai atrocitások is.

Apropó, románok. Nos, ami őket illeti, náluk sem kecsegtetőek az idegenellenességgel kapcsolatos eredmények. A bukaresti Max Weber Szociológiai Kollégium készítette tanulmány szerint több, mint ötven százalékuk gondolja úgy, hogy a cigányok lusták és bűnözők, és az sem tetszik nekik, hogy egy országban kell éljenek a magyarokkal, de hasonló ellenszenvet mutatnak a zsidókkal szemben is. Az elmúlt három évben 10 százalékkal nőtt a románok körében tapasztalható xenofóbia.

Ukrajnában meg nem lesz magyar nyelvű oktatás. No comment…

Peace, love…

Szóval a környező országok kisebbségi politikája és a kisebbségi bánásmód –intézményi és közösségi szinten egyaránt- továbbra is aggasztó a határon túli magyarok számára, de nem csak a mi régiónkban dúlnak a nemzeti érzések a hazafi szívekben.

A Human Rights Watch nemzetközi emberjogi szervezet friss elemzéséből például az derül ki, hogy a holland menekültügyi szabályozás nem bánik egységesen minden bevándorolni kívánó külföldivel. Pedig eddig azt hittük, hogy a szabadelvűség paradicsoma, és tessék: füvezni, azonos neművel házasodni lehet, de a külföldieket haszonelvűen megrostázzák. Ráadásul van nekik egy Geert Wilders nevű „felelős” és nem kicsit populista politikusok, aki lefasisztázza és barbárnak állítja be a Koránt. (Ne nézzünk nagyot, ha a következő terrorcselekmény Amszterdamban ejtetik meg…)

Rómában meg tüntetnek a romák. Pogromok ellen. Csúnya történet. A nápolyiak romatáborokat gyújtogatnak, a kormány viszont konszolidáltabb megoldáshoz folyamodik: különleges biztosokat neveztek ki Rómában, Milánóban és más nagyvárosokban, akiknek az a feladata, hogy felszámolják a nomádtáborokat, értsd: előzetes értesítés nélkül egyszerűen telepítsék ki az embereket.

Ja, és ki ne hagyjam már az oroszokat! Hiába volt övék a fél világ (és még most is egy jókora darabkája), hiába tartottak vigyázó karjaikban sok-sok baráti nemzetet, a ruszki sovinizmus is olyan, mint a hálapénz: volt, van és lesz. Közvélemény-kutatási eredmények demonstrálják, és a sajtó sem titkolja el, hogy milyen ijesztő mértékű az idegenellenes közhangulat Ivánéknál. Például kizárnák az idegeneket a közszolgálatból, az állam- és közigazgatásból, a rendvédelmi területekről, sőt eltiltanák őket akár az üzleti és vállalkozói tevékenységektől és a földvásárlástól is. Szerencsére van módjuk kifejezni nemzetük iránti szeretetüket. Hazafias érzelmeiket bizonyítandó, most már putyinos bugyit is hordhatnak.

Európán kívül is történnek érdekességek. 2005-ben Japánban például megjelent egy nyíltan xenofób képregény-sorozat újabb darabja, árulkodó "Utálni a koreai hullámot” címmel. És már nem ez volt az első példány. A korábbi darabok leginkább a kínaiakat ócsárolták. Ami a legmegdöbbentőbb az egészben, az, hogy a képregények hihetetlen sebességgel törtek a bestseller listák élére.

A közelgő pekingi olimpia apropóján jelenleg a Kína kontra Tibet ügy izgatja leginkább a nemzetközi közvéleményt. Na igen, Kína Tibettel kapcsolatos politikája felvet egy-két moráletikai kérdést. Nem csoda, hogy felvonulások, tüntetések, államfői bojkottok színesítik a várakozás időszakát (mert hál’ Istennek, azért a felelős igazságérzet és empátia még nem egészen veszett ki az emberiségből), kár, hogy mindez megmarad a szimbolikus cselekedetek szintjén.

Május végén a dél-afrikai Johannesburgban tört ki erőszakhullám a környező országokból érkező menekültekkel szemben. Az eredmény: több tucat bevándorló lemészárlása, az életben maradott üldözöttek pedig csak reménykedhetnek, hogy a hatóságoknak sikerül megfékezniük a az őrjöngő hazaiakat.

Merre tovább?

Elgondolkodtató, merre tart a világ. A nyitott határok idején, abban a korban, amikor a tudósok is félve végeznek számításokat erőtartalékainkról, amikor szinte minden hétre jut egy természeti katasztrófa, amikor a Föld lakosságának nem jelentéktelen hányada éhezik, két világháború tanúságával a zsebünkben még mindig nem az összefogást keressük (és most nem érdekszövetségekről beszélek), hanem csak gyűlölködünk és fúrjuk egymást kicsiben és nagyban. Pedig felismerhetnénk végre, hogy az összefogás viszi előrébb a világot, a kulturális sokszínűség gazdagodást, kulturális és akár anyagi gyarapodást is jelenthetne többség és kisebbség számára egyaránt.