Külföld

Mehetnek a magyarok segíteni

Mianmar (Burma) megadta a beutazási vízumot a Magyar Református Szeretetszolgálatnak és a Debreceni Egyetem Különleges Orvosi Mentőcsoport (DEKOM) orvosainak; a kilenc tagú missziós csoport szombaton indul el, hogy segítséget nyújtson a burmai katasztrófa

A csoport kiutazását komoly diplomáciai egyeztetések előzték meg – jelentették be csütörtökön Debrecenben, a református püspöki hivatalban sajtótájékoztatón.

Ez valódi misszió – mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök.

A szeretetszolgálat és a DEKOM közös csoportja a katonai kormányzat egyedülálló gesztusa révén utazhat a katasztrófa sújtotta területre, ugyanis Közép-Európából eddig egyetlen orvos csoportot sem engedtek be az országba – közölte Késmárky András, a DEKOM vezetője.

Tájékoztatása szerint a szombaton induló csoport Bangkokon keresztül érkezik majd meg Burmába. Egy társuk Bangkokban marad, ahol logisztikai bázist alakítanak, s ő tartja majd a kapcsolatot a csoport Burmában dolgozó hat orvos és két segítő asszisztens tagjával.

A magyar misszió felállít egy mobil orvosi vizsgáló állomást – ahogy Késmárky doktor fogalmazott: sátorkórházat -, amelyben terveik szerint tíz nap alatt kétezer beteget vizsgálnak majd meg, illetve látnak el.

Elmondta azt is: 1,5 tonna felszereléssel, benne mintegy 3 mázsa, a TEVA Magyarország Zrt. által felajánlott, ötmillió forint értékű gyógyszerrel indulnak útnak.

A gyógyszerek között antibiotikumok, fájdalomcsillapítók, infektológiai készítmények, kardiológiai szerek vannak. Az orvosok felkészültek a tífusz, a kolera, a tüdőgyulladás és a hasmenés kezelésére is – mondta a misszióvezető.

A május elejént történt természeti csapásban mintegy 134 ezer ember meghalt vagy eltűnt Mianmarban.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.