2024. május 7. - Gizella

Spirót játszanak Izraelben

Az Első Felolvasás Program (Kria Risona Projekt) nevű izraeli színházi kezdeményezés Spiró György Prah című drámáját választotta pénteki évadzáró előadásául a tel-avivi Cameri Színház kamaraszínházában, a Caféban.
2008. június 10. kedd 22:20 - Hírextra
A héber nyelvű előadásra elmegy Spiró György is, akivel a darab után Joni Ittel, a színházi program életre hívója angolul beszélget. A Prah című darab két izraeli szereplője Moti Kac és Szandra Sonvald lesz, a rendező pedig Sir Goldberg.

Az Első Felolvasás Program már öt éve tart, s elsősorban kortárs európai szerzők darabjait állítja felolvasószínpadra, első magyar darabként Spiró György Prah című drámáját.

A program hatására több, korábban a Caféban felolvasott darab izraeli színházak műsorára került - mondta el az MTI-nek Lányi Eszter kulturális szakdiplomata.

A Prah című, kétszereplős darabot 2007 áprilisában mutatta be a budapesti Radnóti Miklós Színház Börcsök Enikővel és Schneider Zoltánnal, a rendező Valló Péter volt. Azóta bemutatták Kecskeméten, Pécsett, Marosvásárhelyen, játsszák Krakkóban is és már fordítják román nyelvre - mondta el az MTI-nek Spiró György, aki örül az izraeli útnak, mert bár járt már ott, de Tel-Avivban még nem volt.

A dráma tanulsága, hogy álmodozni könnyű, de örülni nehéz: a lottón egy szegény, vidéki házaspár megüti a főnyereményt, a 600 millió forintot. Hirtelen nem tudják, mitévők legyenek, de addig is egy régi jugoszláviai nyaralásból hazahozott kakaoprahos, vagyis kakaóporos dobozba teszik a nyertes szelvényt. Innen a darab címe, a prah.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását