2024. április 19. - Emma

Most jó lenni katonának

A Magyar Honvédség immáron 160 éve létezik: ez idő alatt sokat változott összetétele és szerepköre, de egy valami soha: presztízse, és a katonákat övező tisztelet. Ezt ünnepli most a Honvédség, ráadásul különleges értékű ereklyével: egy aradi tábornokunk
2008. május 31. szombat 07:29 - Hírextra
1848-ban Batthyány Lajos miniszterelnök és Baldacci Manó ezredes felhívást tett közzé a nemzetőrség felállításáról: ez a momentum jelenti a Magyar Honvédség megszületését. A sereg eredményesnek bizonyult, míg a két oldali túlerő le nem gyűrte (a pákozdi csata napját azért a mai napig ünnepeljük), de az azóta eltelt bő másfél évszázad alatt rengeteg változáson esett át a magyar hadsereg.

Megítélése azonban nem sokat változott: nem véletlenül volt olyan sikeres az országban minden, a katonaélettel foglalkozó film: Princtől elkezdve az Angyalbőrben zűrös szakaszán át a Kisváros határőrcsapatáig. A katonaság még mindig vonzó, ismertsége napjainkban is kiemelkedő: a Posta és a Katasztrófavédelem után a harmadik legismertebb közintézmény a társadalom szemében. Ráadásul úgy, hogy nincs szem előtt, mint a postások, és szerencsére csendben teszi a dolgát (míg a Katasztrófavédelem sajnos mindig akkor kap nyilvánosságot, amikor valami nem várt tragédia történik).

„A honvédség megalapítása legnagyobb nemzeti eszméinkhez, legfontosabb nemzeti céljainkhoz kötődik. A honvédség nemzetünk legjobbjait tömörítette 1848-ban. Az akkori hősök ma is példaképeink. Az ünnepi alkalom remek lehetőség arra, hogy megköszönjük a honvédeknek a szolgálatot, a helytállást. … Katonának lenni egyet jelent a megbecsültséggel, az anyagi elismeréssel, valamint a biztos és gyors karrierlehetőséggel. Többek között ezeket az előnyöket hangsúlyozzuk a toborzások során. Az érdeklődő fiataloknak a XIX. századi nemzetőrökhöz hasonló pályaképet mutatunk természetesen mai, professzionális színvonalat nyújtva. Külön örömmel tölt el, hogy egyre nagyobb a katonai hivatást vállaló nők aránya, hiszen már 160 évvel ezelőtt is szolgáltak hölgyek a hadseregben, igaz, akkor még csak álruhában” - mondta Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

Mert a hivatásos katonai pálya mindig sokakat vonz: minden kisfiú életében legalább egyszer vágyik arra, hogy ő is katona legyen. A honvédség és a gyerekek találkozásai mindig nagy örömmel töltik el az apróságokat. Most is volt ilyen lehetőség, a születésnapot méltóképp ünnepelte a minisztérium és a Honvédség. Május 18-án a Hősök terén és a Városligetben hagyományőrző és kulturális programokat próbálhattak ki a látogatók a majálist idéző hangulatban. Május 21-én több helyen ünnepélyes koszorúzással emlékeztek meg az évfordulóról, míg road show jelleggel az egyetemeken és középiskolákban rendhagyó órák keretében népszerűsítik a katonai hivatást.

Az évforduló alkalmából a két jelentős magyar multinacionális vállalat, az OTP Bank és a MOL-csoport kivételes gesztussal tiszteleg a honvédség jelenlegi és volt katonái előtt: Knézich Károly aradi vértanú haditrófeákkal és stilizált jelképekkel díszített szablyáját adományozták a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum számára. Az egykori honvédtábornok emlékszablyáját egy ünnepségsorozat alkalmával már kiállították a múzeumban, azt követően magángyűjteménybe került. A szabadságharcos tábornok komáromi diadalát megörökítő emléktárgy a két adományozónak köszönhetően a honvédség létrehozásának 160. évfordulóján a nemzeti közgyűjtemény részévé válik, így ezentúl minden érdeklődő megtekintheti.

A 2004-ben megalakult önkéntes haderő tagjai fejlett, modern körülmények között ugyan, mégis elődjeikkel számos közös vonást mutatva szolgálnak 2008-ban is. Most is fontos feladatokat látnak el, bizonyítva azt, hogy a katonákra akkor is szükség van, ha nincs háború – sőt, a jó sereg azért van, hogy ne legyen rá szükség a „hagyományos” módon. Számos más területen azonban folyamatosan jelen vannak katonáink. A jelenlegi magyar hadsereg magasan képzett, kiváló szakemberekből áll, akiket komoly alkalmassági tesztek alapján választanak ki. A hivatásos, illetve szerződéses katonák sikeresen helytállnak az árvíz- és katasztrófavédelmi feladatokban, és kiküldetésekben (békefenntartás, segélyprogramok stb.) nyújtott teljesítményüket nemzetközi szinten is elismerik. Fontos szerepet játszanak nemzetközi kötelezettségvállalásainkban, képviselik hazánkat, életüket kockáztatják a háború sújtotta vidékeken.

Éppen ezért is fontos, hogy a legnagyobb béke idején is elismerésünket fejezzük ki a honvédség tagjai előtt, és mi is együtt ünnepeljük velük a születésnapot – és alkalomadtán a többi értékes ereklye mellett megnézzük az aradi vértanú kardját is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását