Belföld

Monok és Ivád törvénymódosítást kezdeményez

Vélhetően közösen tervez törvénymódosítást a szociális segélyek és a gyermekvédelmi támogatások kérdésében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok és a Heves megyei Ivád, ennek a két településnek önkormányzata határozott úgy, hogy az egyébként alanyi jogon já

Mind Monok, mind pedig Ivád önkormányzata lényegében közmunkához köti saját rendelete alapján a szociális segélyek folyósítását, a zempléni település arról is határozott, hogy a szülők csak akkor kaphatják meg a gyermekvédelmi juttatásokat, ha járatják óvodába, iskolába gyermekeiket.
Az önkormányzati kezdeményezéseket többen helyeselték, Kállai Ernő kisebbségi ombudsman ugyanakkor vizsgálatot kezdeményezett.

A két község polgármestere, Szepessy Zsolt és Ivády Gábor pénteken Monokon találkozott, ahol – az MTI értesülései szerint – arról volt szó, hogy közösen kezdeményezik a szociális törvény módosítását, arra törekszenek, hogy a helyben hozott rendeletüknek ne legyen törvényi aggálya.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.